Kedveskéim!
Már megint miafaszt csináltam. Ráadásul kurvasokáig, ami azt illeti. Készítettem hát nektek egy kellemdús összefoglalót az elmúlt hónapok eseményeiből.
Valami fertelmes depressziós időszakon vagyok túl, így ez a bejegyzés sztendápp helyett valószínűleg még csak sztendbáj lesz. Megértéseteket és kedélyjavítókat köszönettel elfogadok.
Költöztünk. Nem, ez még az augusztusi költözés, mielőtt mindenki a szívéhez kapna. Azóta ülünk a seggünkön, én meg lapítok, és az is csak részleges mentség, hogy most sikerült orvosolni a háztartásunkban fellépő krónikus számítógép-hiányt; de már nem halasztgathatom tovább, túl kell esnünk a költözés krónikáján, mielőtt beüt egy újabb költözés. :D
Költözni majdnem akkora élvezet, mint Trabanttal szállni. Ezt a legutóbbit 2 etapban oldottuk meg, talán emlékeztek, hogy tragikus hirtelenséggel kellett elhagynunk előző bérleményünket, oly szűk határidővel, hogy kedvenc költöztetőim egyszerűen arculnevettek, ezért két különböző embert kerítettünk két különböző időpontra, örök hálám nekik. Szerintem még találkozunk.
Egyetlen szem gyermekem természetesen a 2 etap közötti szünetet választotta ki arra, hogy elkapja a háromnapos láz fantázianevű betegséget, mely - meglepő módon - három napig tartó lázból áll. Én, mint kiválóan felkészült anyuka soha az életben nem hallottam még erről, és csak kicsit vigasztal, hogy gyermekem 2 nap alatt ledarálta, persze az is lehet, hogy ez a kétnapos láz volt csupán, és orvostörténeti jelentőségűvé lépünk elő. (Mellékszál, de remélem, hogy ez némi pénzdíjazással is jár. :D ) Persze mindkét nap a Költözés Napja volt és nyilván a dobozok aljáról óriás őrjöngések közepette előkapart lázcsillapító kúpról kiderült, hogy már 3 hónapja lejárt. Így bevágtattunk tehát az ügyeletre éjjel, ahol közölték, hogy ők nem tudják levinni a gyermek lázát. Mondom, király, mert akkor már legalább hárman vagyunk, akik nem képesek erre. Kaptam egy javaslatot arra nézvést, hogy ilyen alkamakkor legyek szíves belébaszni az utódot egy kád hideg vízbe, de költözéstől megtört külsőm szívükig hatott, tehát mégis kaptam egy lázcsillapítót, melyet én végbélen keresztül óhajtottam interpretálni, de közölték, hogy ezt inkább szájon át, ha van rá mód. Persze megvárták, míg teljesen lehántolom a gyermek alsó fertályáról a hóbelevancokat.
Emígyen eltöltve az estét, kerek fél óra alvással vágtunk neki a 2. etapnak. A még elpakolandó holmikat katatón kábulatban hajigáltuk be a dobozokba; és nem tudom, hogy a teszkós pezsgőspoharakat miféle ördögi anyagból gyártják setét és levegőtlen lyukakban beszittyózott alkimisták, de a fent említett két tárgy csomagolás nélkül, egy doboz alján hányódva, tetejükben könyvekkel és egy kurvanagy - mosatlan - fémlábossal, elértek új otthonunkba, sőt mi több, ők kerültek ki legkevésbé törődötten az ütközetből.
Mivel új lakhelyünkön nem volt gáztűzhely, a zinternyetről szereztünk egyet, új volt és csillogó, rengeteg hungarocellbe burkolva, amit persze nem lehet kidobni, egy újabb dolog, amit lehet vinni magunkkal mindenhová. Főzött kávé iránti epekedésem ekkora már elképzelhetetlen méreteket öltött, állandóan kávézók környékén sündörögtem, és a sündörgések közti szünetekben kávéval telített dobozokat szagolgattam és minden maradék erőmmel vártam a szerelőt, aki majd beüzemeli a csodálatost.
Ámde.
"Nem könnyű manapság jó inast találni", mondotta Ornella Muti az Oscarban és ez a gázszerelőkre még hatványozottabban igaz, nyilván ezt a tűzhelyet nem szerelheti be bárki, csak egy magasrendű gázszerelő, s ő oly távoli időpontot mondott, hogy megfordult a fejemben, hogy az emberiség addigra talán felhagy a kávétermeléssel örökre és akkor milesz, visszavonhatatlanul beleőrülök a kávéfüggésembe.
Hahh, de felvirradt a nagy nap. Megérkezett Szerelő Úr, én pedig ott ugráltam körötte, miképp egy bohém bárány, kezemben összekészített kotyogóssal. Megtörtént a Szakszerű Beüzemelés - ami egy pöck összekötését jelenti egy másik pöckkel egy csodás cső közreműködésével - majd elképesztő váratlansággal volt szíves közölni velem, hogy basszus, mégsem kötheti be a tűzhelyet, mert valamiféle biztonsági pöcök hiányzik belőle és akkor ez így tiltott. Úgyhogy azonnal ki is kötötte, hiába rimánkodtam, hogy legalább egy adag kávét hadd főzzek le, nem és nem, hajthatatlan volt. Sírni tudtam volna szívemből, ez is csak velem történhet meg, ennek örömére legombolt rólam egy kedves, ám barátinak cseppet sem mondható összeget, hogy teljes legyen az összeomlás. Távoztában még megjegyezte félvállról, hogy gázpalackra ráköthetem a tűzhelyet, ha akarom. Néhány kísértő perc erejéig el is gondolkodtam ezen, és ha nem lennének olyan kurvanehezek ezek a gázpalackok, hogy kézi erővel és gyermekkel a nyakamban bírnám mozgatni őket, akkor valószínűleg már magamra robbantottam volna az egész nyóckert, csak hogy ihassak egy kávét, és lehettem volna illusztráció egy "Halálos függőségek" című oktató jellegű rendőrségi kiadványban.
Így viszont sűrű bazmegek közepette visszavitettem a tűzhelyet, bár a forgalmazó csak nehezen értette meg, hogy nem kívánok cserébe egy másik ugyanilyen biztonságibizgentyű-nélküli készüléket.
Úgyhogy vettünk egy platnit még aznap.
Ajóéletbe.
A platni pályafutását egy lecsóval óhajtottam megkezdeni, tekintve, hogy előtte egy hónapig effektív nyers zöldségeken és gyümölcsökön éltünk meg időszaki girosztálakon, természetesen, felmérvén ezzel valamennyi ilyen típusú étkezdét a környező kerületekben - ja igen, mert hűtőnk is csak később lett a legforróbb nyárban, de erről nem akarok beszélni :D.
Bátran állíthatom, hogy életem legnagyszerűbb lecsóját alkottam meg, ínycsiklandó volt, bármit is jelentsen ez, mert nekem még soha senki nem csiklandozta az ínyemet, volt benne cukkini például, aminek a létezését mindösszesen gyermekem születése óta vagyok hajlandó legitimizálni - sok más embertársamhoz hasonlóan, egy közeli boltban az egyik eladó például konzekvensen kígyóuborkának üti be, amit én konzekvensen csak otthon veszek észre - és már majdnem teljesen készen is volt, amiikor nagyrabecsült párom felszólított, hogy üssek bele még egy tojást is, ha már.
Hát én beleütöttem, Kedveskék, és rögtön el is kavartam, majd a feltörekvő szörnyűséges bűz folyományaképp rájöttem, hogy egy úgynevezett záptojást sikerült beleütnöm életem főművébe. Akkurvaéletbemán. Párom, ez a földre taszajtott angyal, hősiesen kijelentette, hogy ezt ő még megeszi azért, de látva, hogy az egészet belezöttyentem a wc-be, elegánsan menteni próbált egy aranyáron mért üveges lecsóval. Nem volt benne cukkini, de valamely rejtélyes okból kifolyólag kígyóuborka igen.
A nap megkoronázásaképpen még elvágtam a kezemet, mert nem bírtam letekerni egy ásványvizes üveg kupakját, és egy ilyen letaglózó fertelmekkel telített nap után nem voltam vevő a cizellált megoldásokra, így körbevágtam késsel a palackot, majd az egészet azzal a lendülettel hajíthattam ki a picsába, mivel ennen vérem beléfolyt a vízbe.
Mindezek után másnap sétálni indultunk az utóddal a rendkívül szottyos időjárásba bele, gyermekem egy hasonló képességú zsemlét rágva, mikor megállított minket egy úr és meglepő váratlansággal a kezembe nyomott 500 Ft-ot, hogy vegyek belőle enni, amit én a totális döbbenet és a mélységes felháborodás közt ingázva visszautasítottam, ám ő erre gyermekem kicsiny zsebébe gyűrte a pénzt, "Nekem még úgyis van bőven" - felkiáltással, majd villámgyorsan eltűnt a színről.
Hát ennyire festettem csak szánalomtelien.
Egyébként köszönöm neki, a pénzből valami teljesen haszontalan szirszart vásároltam magamnak és csokoládét, ami végülis ennivaló, szóval épültem, neki pedig jár a karmapirospont. Gyűjtsön össze még 4-et és garantáltan svábbogárnál magasabb rendű létformaként fog újjászületni. Akció! A kávémeghívás most dupla pontot ér!
Ennél már csak az volt rosszabb, mikor egyszer emlékeim szerint a Boráros tér környékén némileg elbambultam kezemben egy életmentő papírpoharas kávéval és egy erős harmincas úriember 50 Ft-ot dobott bele a szinte még teli pohárba, bizonyára koldusasszonynak nézett. Bár ő valószínűleg észlelte a malőrt, mert hófehér ingujjára lottyant az ötvenes nyomán visszacsobbanó kávé. Egy-egy ilyen eset azért mélyen elgondolkoztatja az embert: vajon gyakrabban kellene-e fürdenem?
Hahh, Kedveskéim.
Itt megpróbáltam egy frappáns átkötést alkalmazni, mert közben a jegyzeteimet néztem, hogy miről akartam még beszámolni, és a következő felírt címszó a "fürdés - de csak ha vicces" volt, és 15 perces megfeszített agymunka után sem tudtam rájönni, hogy mi a faszt akartam ezzel, úgyhogy vegyük úgy, hogy nem volt vicces és ugorjunk.
Mai utolsó témám miatt valószínűleg elvisz majd a gyermekvédelem, de én hős vagyok és nem törődöm vele, úgyhogy ha a sztori miatt nem is, akkor ezért a hozzáállásért fognak elvinni.
Egy szép napos reggelen arra figyeltünk fel állandó jellegű tettes -és élettársammal, hogy gyermekünk fel s alá rohangász a lakásban, s mezítlábán valami rongyszerű szortyogva klaffog. Szemüvegemet nem találván, csak tippelni tudtam, mi lehet az, de tippeltem bőszen, az almahéjtől a vizes újságpapíron át a falevélig és még tovább, kis dinnye, óriás uborka, mittomén. Jó negyedórát csattogottt így a gyermek boldogan, mikoron a kulimász volt szíves feltapadni a küszöbre, így szemügyre vehetettem.
Kedveskéim! (Gyengébb idegzetűek abbahagyhatják!)
Gyalázat! A galád gyermek ennen testvérein taposott!
Még jó, hogy bele nem lépett, ugye. :D
Köszönöm a figyelmet. :)
