Hasznos Holmik

Kedveskéim.

Lassan átalakulunk lakberendezős bloggá.

Nem mintha zavarna, magam is átalakulok, nemcsak ez a blog, aztán szaladhattok majd, mikor függöny - és tapétamintacsíkokat húzva iramlok utánatok, mint egy megfáradt talajtorna-világbajnok (bokréta volnék Magyarország kalapján, hogy úgy mondjam, bár erőst kétlem, hogy érti-e valaki rajtam kívül), még a végén tv-műsorom is lesz a késői éjszakai sávban, ahol erőszakosan átrendezem valaki házát, aztán elvisznek az ápolók; nem zavar (semmi sem zavar, boldog mosollyal ülögetek kifacsart jóga-pózban a zen-szerűen egymásra hajigált dobozok közt és soha többé nem b.sz már fel semmi), csak megemlítettem, továbbra is hajthatatlanul ragaszkodva abbéli kényszerképzetemhez, hogy ez a sok felhalmozott dolog egyszer még hasznomra válhat, mert esetleg be tudom rendezni velük lakomat.
Vagy bármit. Bárki lakját. Amíg nem jönnek az ápolók.

Mert lássátok, feleim, tegnap kicsomagoltam egy olyan dobozt, amely több, mint 2 éve hányódott a költözések viharos vizén idáig bontatlanul és háborítatlanul. A szebbfajta felespoharaim voltak benne; s bár valahol az agyam egy hátsó zugában pontosan emlékeztem arra, hogy létezik egy ezeket magába foglaló képződmény a tér-idő kontinuum végtelen és nyálkás sötétjében (lásd még: raktár); most mégis rendezhetem át az egész krva konyhaszekrényt, mert már beépítettem a kevésbé, ám így is jelentősen szépfajta felespoharakat és a legszebbek egyszerűen nem bírnak beférni az autentikus pöttyös vitrinbe.
Ez van, amikor az ember nem hallgat ennenmagára.
Ámbátor felmerül a kérdés, hogy minek van 628435 felespoharam. Nem iszunk ennyit és ennyien, a látszattal ellentétben. (Vagy minden, az én cuccaimmal gerillaberendezett háznál iszom egyet. Az operatőrrel. És az ápolókkal.) Hát ezt nehéz elmagyarázni. Van, amikor nem hallgatok magamra, ugye. Például felespoharak vásárlásakor. Na jó, nem igaz, a tyúklábmintásakat és a betyárpoharakat vállalom, felelősségem teljes tudatában, ha a főorvos úrasszony kérdezi, akkor is. (A 70-es évekbeli irizáló mázas készletet pedig jóanyáméktól rekkentettem, így az nem számít. Szinte. Szegények sorvadoztak! Nem, nem beszéltek hozzám, de...nem. Az valami csudálatos, amikor teljes gyöngyházfényükben szivárvány-ragyognak és rájuk szárad a rosszul kiöblített unikum-maradvány. Ilyen lehet a többnapos egyszarvúszar. Hát ezért.)

Akkor sem hallgattam amúgy (lassan már arra is példát kellene hoznom, hogy előfordult, hogy igen... öööö.... felespohárvásárlás, lásd fentebb), mikor éppen lakhatásnézőben voltunk egy igen ijesztő néninél; a lakás szűk volt, a néni pedig zavarbaejtően meredtszemű és pislogásmentes, ideális horrorfilm-alapötlet, a továbbiakban bujkálhattunk volna előle a konyhaszekrényben; ha megvalósítják, kérem, hogy Pittné (Vagy már nem az? Pitt-patt?) Jolika játsszon engem; és megosztotta velünk azt az információt, hogy előző télen magától felrobbant a tökéletesen karbantartott kazán, és akkor azt hittem, hogy vége, mire kilépünk a zsebkendőnyi udvarra, ott lesz az egész Sziklák Szeme Boldog Család, és csak úgy tudunk menekülni, ha az üszkös kazánlemezeket magunk elé tartva védekező hídfőállást létesítünk a spájzban, bár hogy mit találtunk volna ott...; aztán beléptünk a szobába, és a szekrény teteje és a plafon közé beszorítva megláttam a Jézus élete-családi társasjátékot; és akkor éreztem, hogy erre most ajánlatot kéne tenni, de nem volt merszem végül, részben a kazán folyományaképpen, de azóta is fájlalom. Meg kellett volna venni. És ha nem adta volna? Akkor még mindig ott lettek volna a kazánlemezek. De késő, elszalasztottam az alkalmat, és már soha nem tudom meg, hogy miről szólhat. "Részt vettél az utolsó vacsora utáni mosogatásban, jutalmul lépj előre hármat."
Brájen élete. "Keresztrefeszítettek, két dobásból kimaradsz. Ólvéjsz luk on dö brájt szájd of lájf". Én kérek elnézést. Brájen nevében. Is. Kész, vége. Már biztos, hogy visszamegyek. Meg a kazánlemezekért. Vagy Monopoly? Az is lehet. Vedd meg a cateringcéget. Ééértitek.
(Jajjj.)

Mint ahogy hosszú évek gyötrő kínjai után sikerült teljesen váratlanul 50 (ötven) csillogó magyar forintért megvásárolnom (környezetvédő papírtokban) az élet, a világmindenség meg minden valaha volt legjobban legszarabb filmjét, a Return of the Roller Blade Seven-t, magyarul A szamuráj útjaként futott, angol címéből könnyeden kitalálható, hogy ez a 2. része a Roller Blade Seven című műalkotásnak; én ezt nagyon sokáig nem sejtettem egyébként, mert közvetlenül egymás után néztem meg a kettőt, krvára abban a meggyőződésben, hogy ez a közel 3, valós fájdalommal telített óra a rendezői változat. (Teljes és homályba rántó mellékszál, de Zsuzsa most tudja meg, hogy a Magyar Filmadatbázison minden 100. fimhez írt vélemény után adnak egy ingyen mozijegyet, váááááááá. Egyszerre kiélhetem a grafomániámat és a szarfilmek iránti szenvedélyemet. Bejött az élet, na. Elég sokszor kell mondogatni és valósággá válik, tán kovácspisti, áááádehogy, mint ahogy az álommunka. Úgyhogy még karácsonyig megírok 200 véleményt, és a zurammal elmegyünk ingyér moziba. Valami nyomorult blockbusterre. És aztán jól lepontozom. Idei újévi fogadalmam, átlagosan napi 7,4 véleményt kell megírnom, ez nem sok, tekintve, hogy naponta kicsivel több, mint 58,9 véleményem van. Reszkess, Filmadatbázis. Már csak egy jó kis felhasználónév kellene. Kazánlemez. Felespohár. Napihétnégy.)
(Közben elkezdtem beregisztrálni a mafab-ra, és látom ám, hogy egy hölgy igen erős véleményt fogalmazott meg: Igochpipzci. Kész. Vége. Ezt nem tudom felülmúlni. Mondjátok csak ki félhangosan. Baljóslatú. Inka papok átka a múlt ködén át. Még azt a szerencsétlen ingyen mozijegyet is sajnálják tőlem. )
Szóóóóval imádom a trashfilmeket, miképp a felespoharakat és a kazánlemezeket, a Roller Blade-dilógia (a helyesírás-ellenőrző szerint ez dildógia akarna lenni, de ezt egyszerűen képtelen vagyok elhinni....dildógia, az, hol jár az eszed, helyesírás-ellenőrző, gondolkozz, lassan tényleg átcsúszunk az illetlen műsorsávba, de ígérem nektek, hogy lesz egy kötetem, aminek ez lesz a címe, csudálatos cím, majdnem olyan jó, mint mikor megboldogult gimnazista koromban a német nyelvvizsgára készülvén német nyelvű csatornákat bűvöltem éjszakákon át - mert miből lehetne jobban felkészülni egy nyelvvizsgára, ha nem a későesti műsorsávból - és szinte rögtön belefutottam egy Fruchtbares Liebesleben című televíziós mannába (lakberendezős produkció nem akadt, nnna, szerintem még ki sem találták), professzordoktor Hans Ohnehose magyarázott nagy lendülettel teknőckeretben, majd mikor reggel családom megkérdezte, hogy mit is néztem én hajnal kettőig, boldog szívvel mondhattam, hogy egy ismeretterjesztő filmet az élővilágról, így mindenki megnyugodott, hát ennyit a dildógiáról, a nyelvvizsgám egyébként sikerült) egy örök klasszikus, méltányosan mellőzve, az ájemdibí-kommerszisták szerint 2.0 illetve 2.1 pontot érnek (mindeközben pedig a wikipédia szerint "cult", NEM ÉN VOLTAM, OK?), úgyhogy jól bejelentkeztem és megszavaztam a magam 10-ét, nehogymá, manapság olyan kevés igazán jó sikítvakómábaejtős-agyatkitépős filmet csinálnak (leszámítva természetesen az Asylum stúdiót, a fényt az éjszakában); Stella Speed (EZ LESZ A NICKNEVEM FILMADATBÁZISON) amúgy külön is megérne 10 pontot, emberek, kiváltképp, mikor pszichotikusan vonaglik a sivatagban egy darab konga nyújtotta aláfestő morajra béjvaccs-fürdőruhában, de egyébként kétféle cipőben és lábszárvédőben. Naugye. És a kihagyhatatlan Joe Estevez, kéremszépen. (Iiiiiiigen, az a fajta Estevez.)
Abszolút felesbarát film. Járna hozzá pohárkészlet, ha jól csinálná a forgalmazó. Csak egy javaslat.
(Ha már ott voltam, megnéztem, hogy a legeslegkedvencebb filmem EVÖR, a Faster, pussycat! Kill! Kill! - ugye, milyen bizalomgerjesztő már a cím, és akkor még szó sem volt Tura Satana-ról - hol is tart, 6,8-on. Óóó. Pussycatpower. :)
Szóval RB7. (A Seven-t mindezidáig nem bírtam megfejteni. Miéééért? Vagy volt Roller Blade Six is? Mert addig ok, hogy görkorival szamurájkardkodnak, tényleg, nem csalás, nem ámítás, ja és a SIVATAGBAN, holmáshol, kivéve Főszereplő Úr Hawk, aki motrozik, viszont legalább tökfeketében és szőkén (nyilván), na de seven?? Gyanúm szerint ennyiszer ismételnek meg minden egyes jelenetet, ez a kulcs.)
Ööööeeehh, hányinger, mondaná reszkessetekbetörőkKevin, erre inni kell, jó sokat, ezt már én mondom (bár ahogy elnéztem, az utóbbi 20 évben Kevin is mondaná vagy mondta, biztos szép felespoharai vannak, hiszen megteheti, hahhhh, megvan, így leszünk majd pajtik, küldök neki pár igen szépet, aminek nem tud ellenállni, még mindig a felespohárról van szó) hogy tetézzük, még néhány tonhalkémes szendvics hiányzik a cateringcégtől.
Mivel ennyire elmondhatatlanul olcsó volt (ezt fel sem bírom fogni, sok egyébbel együtt, de ezt különösen, hogy lehet, hogy???), ezért több példányt is beszereztem belőle (szóval: giveaway of the day, hogy úgy mondjam, a posztra reagálók közt kisorsolok egyet, ez lehetne ilyen ocsmonda-szégyentelen marketingfogás is, de nem :), csak tesztelem, hogy ki jut el idáig az olvasásban, úgyhogy tessetek tetszikelni, Kedveskéim, mondjuk a hónap vége éjfélig, aztán meglátjuk), karácsonyi ajinak. Mert tőlem ilyen kiváló dolgokat lehet kapni.
"Ha nem tudod, hogy mit tegyél, akkor ne tegyél semmit." Így. A Roller Blade Seven az én Ji Csingem. (Krvára nem, a TopJoy-os kupakok az én Ji Csingem. Vigyázat! Termékmegjelenítés. Egyelőre fizetetlen. És nyilván az összes TopJoy-os kupakom el van téve. Fehér textilben, külön polcon, fektetve, elvégre Ji Csing.)
Egyet meg be fogok keretezni, és kiteszem a falra, ha már lakberendezés; közvetlenül a netről pofátlanul lementett, és-valaki-teljesen-más-random-állampolgárúrnak-dedikált Faster, Pussycat!-plakát mellé. Munkácsym nincs, de tervezem. Mondjuk akkor inkább Csontváry. Eladogatom a Filmadatbázisos jegyeimet, és abból.

És ha már ajik. Például kaptam magamtól (naugye, habár a gyermekcs használja, tehát ő is kapta, túinvan) egy 1984-es liszenszelt Mattel...ööö...zavarban vagyok, én úgy hívom, hogy Radarúr (ha nem az "úr"-on van a hangsúly, hanem a "dar"-on, akkor egész jól hangzik), a korai Tumak (jó, ez ostobaság, Tumakból csak korai létezik) címlapokon póverpózoltak hasonló egyedek, párducbőrke napozóban, ez a miénk szőke (nyilván), hajpánttal, kék-piros latexszerkóban (nyilván), furcsa idegenkedést tanúsítva a lábnapok iránt, viszont mellkasán egy böhömnagy kacsintós radarkör, miközben a derekán elhelyezett diszkrét tárcsával a teljes felsőtestét sokszor-360 fokban lehet sergetni, ilyenkor két kezét kitartja oldalra, nyilván radarkodik, mindenkit bemér, és azért fireg olyan krvagyorsan, hogy az ellenfél ne  tudja leolvasni a mellkasát, vagy hogy őt ne tudja bemérni egy Ellenradarúr vagy Radarasszony (vagy az Órakirály, szuperképessége, hogy mindig tudja a pontos időt, ha ezek ketten összefognának....), mosolya bárgyú, nyilván szédül; de ennyit megér. A piacról, honnan máshonnan. Micsoda kincs. Rá akartam keresni, hogy ki lehet, de a gugol lefagyott a keresőszavaimtól, persze, de dildógiát meg nem átall javasolgatni. Gugol, gugol. Csalódtam.
Mindenesetre Radarurat is be fogom építeni a dekorkompozícióba.

És amúgy meg: Igochpipzci.
TopJoy-os kupakba vele!

Addig pedig itt egy igényes Stella Speed. Karácsonyra.
Én szóltam.

Kép forrása: horrornews.net
Köszönjük.

Welcome to fabulous Trashville

Szeretem a történeteket. Tartozunk azzal egymásnak, hogy meghallgatjuk egymás történeteit. Hogy odafigyelünk a történetekre, amik körülvesznek minket.
A tárgyak történeteire is.

Kedveskéim!

Igazából ne is hallgassatok ide, csak egyszerűen megpróbálom megideologizálni, hogy miért vagyok kényszeres gyűjtögető. Pont azzal metódussal, mint a japánok, akik kitalálták, hogy rend a lelke mindennek és kevés cucc és KonMari (erre most rá kellett gugoljak, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg jól tudom, hirtelen az ugrott be róla, mikor jóanyám egy munkatársa Endzselína Dzsolit következetesen Angelína Jolinak mondta és ettől teljesen olyan érzése lett az embernek, hogy Pittné Gelina Jolikáról beszélünk a szomszéd utcából (zárójelben-zárójelben, de mivel aznap beszéltünk róla, ezért MaJolika - váááááá, sz@rpoééééén, úgy hiányzott, és a lelkemből már alig maradt valami, de higgyétek el, megéri, nekem mindenképp; a zárójelben-zárójelben vége) rendes zárójel - s ezzel együtt a mellékszál - vége) - mindeközben meg csak azért van ez, mert krvára NINCSEN ŐNÁLUK HELY. Semmiféle hely, ahová nagyobb mennyiségű bármit fel tudnának halmozni. Vannak köztük, akik redőnyös kenyértartófélékben térnek nyugovóra. Mit viszel magaddal egy kenyértartóba? Főleg, ha redőnyös. Hát kenyeret semmiképp, mert az efféle alkalmatosságokban vagy inkább alkalmatlanságokban könnyedén megromlik. (De én hős vagyok, mert megmentettem anyámék karmaiból a biztos pusztulástól egy ilyen készséget. Nem a Jolit. Tudtok követni? Felszereltük a konyhába falipolcnak. Ha jön japán vendégünk, könnyedén el tudom helyezni. Mindenre gondolok.) Fentiekből következik, hogy nem véletlen, hogy a japánok a katanát találták fel, nem pedig a mozsárágyút. (Pöffeszkedek itt, de erre is rá kellett gugolni, mert könnyeden romba dönthetné az elméletemet most. A wikipédia, bár tudom, hogy korántsem tévedhetetlen, azt állítja, hogy a kínaiaké a mozsárágyú-érdem. Remek. Viszont megtudhattam, hogy a japánoké meg a papírzsepi, ráadásul elégették használat után. Hát ennyire nincs náluk hely!!!)
Hát nálunk meg hely van. Más sincs, de hely, az dögivel.
(Szép átvezetés. Taps.)
Mondjuk én akkor is vittem magammal mindent, amikor még nem volt helyem, egészen eddig mást sem csináltam, csak csomagokat mozgattam A-ból B-be C, D, E és baráti társaságuk érintésével, úgyhogy Mari engem nem egyhamar tudna átállítani a sötét oldalra (még úgy sem, ha esetleg Joli is besegítene neki). Érdekes szellemi párbaj lehetne, vajon ki sérülne jobban mentálisan kettőnk közül, ha találkoznánk. Felteszem, ő, kivéve, ha van nála egy katana. Akkor sem állok át! (#Éndzsedivagyok. #Ahogyvalahaazapámisvolt. Köszönöm.) Ha lenyesné a jobb kezemet, annyival is több helyem lenne. (Én kérek elnézést. Komolyan. Nem.)
Jellemző adalék az életemből, hogy a fél országon átrángatott zöld kanapé mindezidáig egyetlen mukk nélkül tűrt és tűrt, majd ideérkezvén, váratlanul ellepték a poloskák. Természetesen nekem váratlanul, őnekik nem, előre megfontolt szándékkal bevették magukat a jóba, hahh, de az élet nem csupa móka és kacagás, még kicsiny és pofátlan zöld lényeknek sem, nem is beszélve a poloskákról...így hát ... lépéseket kellett tennem. Chemotox meg a takarítógép. Ugye nem hittétek, hogy ki fogom dobni?? Majdnem 20 éve velem van. Emberek. Magyarok. Férfiak és asszonyok. Az még egy igen remek ágy. Dacból sem dobom ki. Mi eszi meg a poloskákat egyébként? Rákerestem, de még a kimeríthetetlen hejehuja honában, gyakorikérdéseken sem találtam rá választ. Mert ez nem gyakori kérdés. De miért? Hát senki sem eszi meg a poloskákat? Vagy mindenki tudja a választ, csak én nem?
És ha már poloskák, Kedveskéim. Nálatok laknak-e állatok?
Mert nálunk igen. Hely az van rá. Igény kevésbé.
(Igény az cicára volna, zöld cicára a gyermekcs szerint. Vajon a cica megeszi a poloskát? És a lajhár? Merthogy a lajhár bír zöld lenni. Ha biztosan tudnám, hogy még poloskát is eszik mellé, már indulnék is beszerezni. A lajhár kiváló, kedves állat. Ennek kapcsán belefutottam egy "Szólánc kitalált ételnevekkel" topic-ba, de a résztvevőknek a 195. oldal környékén már nem igazán van képzetük a szóláncról, mint fogalomról. Továbbá elképeszt, hogy valaki ténylegesen azért regisztrál be valahová, hogy odaírhassa: Lézerfényben sült darázsfészek - nem én voltam, pedig alant olvashatjátok, hogy majdnem.)
(És akkor kanyarodjunk már vissza a szólánchoz. Nem hagyott nyugodni. Nos, az elején sem tudták, hogy mi az, hogy szólánc, de 2009 óta tart! Mit csináltam én 2009-ben? Számítógépem sem volt, szerintem. Maximum egy aranyláncom, de zaciban végezte. És felháborítóan kevés pénzt kaptam érte amúgy, holott arra alapoztam a havi megélhetésemet. Hibásan. Mi lehet vele? Vajon ki tudnám-e még váltani? A cédula megvan. SOHA nem dobok ki semmit.)
(Újabb mellékszál, de elszámoltam magam, ugyanis 2009-ben nem 21 éves voltam, mint az elsőre gondoltam, haha, hanem egy kicsivel több, szóval addigra már régen lecsengett a ványadt nyaklánc és a belőle kapott pénz, bár ettől nem kerültünk közelebb a megoldáshoz, hogy micsinátam. 2009 mindörökre elveszett számomra.)
Kedveskéim!
A kerti budiban például, ami egy igen jó hely, fészket vert egy csapat darázs. Mert szerintük is jó hely. A kerti partyok szíve-lelke. És bélzete.
Mindannyian meglepődtünk, a darazsak is meg én is, mikoron nyomakodván befelé, az ajtón függeszkedve megláttuk egymást. (Ők függeszkedtek, én nyomakodtam. Fordítva is remek lett volna, esetleg legközelebb kipróbálom.) Nálam volt egy szépemlékű Lúdas Matyi című sajtótermék, ez hozzátartozik a kerti budi fílinghez, miképp a vasárnapi húsleveshez a Jóebédhezszólanóta. (Bármikor meghallom a jellegzetes türürürűűűűűüüühhh-hangot, mindig összefut a számban a nyál.) Konzervatív családból jövök, a cuccaim meg velem, kart karba öltve. Konzervatív cuccok, hát perszepersze. Mint például az a kicsavarható kardot vagy mifenét rejtő koponyás sétapálca, amit tényleges 21 éves koromban szereztem, nem a nyaklánc árából, bár mire kitekerem, vége a világnak. Nem baj, majd csapkodhatom vele a fiatalok bokáját a buszon, ha öregasszony leszek. Remélem, hamarabb eljön, mint remélném, főleg, hogy számolni sem tudok. Tehát kart karba öltve, itt tartottunk. (Segítek. Szívesen.)
Miképp a darazsak, fürtökben. (Szárnyat szárnyba öltve.) Komolyan megsajnáltam őket, még egy kenyértartónyi helyük sincs. Illetve csak volt. Reményeinkkel ellentétben azonban a metán nem gyulladt be. (És lézerünk sem volt, azóta sincs. Bár csak akarat kérdése, a piacon biztos lehet kapni.)
Mindazonáltal egyikük nagyon vágyhatott a kenyértartóra, mert a napokban találtunk rá, amint bévül, cuccaink között hányódott, tökéletesen reménytelenül. Lassan, tűnődve, ugyebár.
(Fel sem tűnt. Bár valószínűleg azt sem venném észre, ha egy patkányhorda tenné ugyanezt. Azóta sandán figyelem a cucc-kupacot. Egyszer azt hittem, hogy mégis. Ekkor racionális nőként elkezdtem egy helyben állva fejhangon sikoltozni, szerintem ugráltam is, és egy szivacshengert bevágtam a mozgás megközelítő helyére, remélvén, hogy a dobogás és az elviselhetetlen frekvenciájú rezgés elijeszti a patkányt és elmondja a barátainak is, hogy miféle őrült banshee lakik errefelé, hovatovább megszabadulok tőlük; de kiderült, hogy csak a gyermekcs mászott be valamiért a dobozok közé. Furán nézett. Hát, szokja csak. Az ugrálást meg nem is látta.)
Viszont vettem szúnyogriasztó spirált, ami azért így november tájékán kissé anakronisztikusnak hat. Elismerem. Impulzusvásárló vagyok. Impulzusokat vásárolok, továbbá szúnyogriasztó spirálokat. Melyekről kiderült, hogy zárt térben nem lehet használni, nyílt térben pedig nem ajánlott, mert a csomagolás szerint meg kell akadályozni, hogy bármilyen formában kijusson az élővilágba. Kicsit megzavart ez az információáradat, de most lesz néhány hónapom kifundálni, hogy akkor mit tegyek, megvan a program fostos téli estékre. Schrödinger szúnyogja. Vagy ő sem lesz halott, vagy mindenki más is.
Addig meg ellibeg itt velünk kupacaink között. Sose jut ki innen. (Kivéve majd mikor gondos unokáim hívnak egy - jó vicc, legalább tizenöt - konténerest és a diszkávericsenölt forgatni. Írnom kell nekik egy cetlit. Még ma. Mert valószínűleg addigra már nem leszek beszámítható. Vagy nem fogják elhinni rólam. Csodálkozom, hogy egyáltalán most elhiszi bárki is.)
Cuccaink 13,8 %-kal gyarapodtak, amióta itt élünk, azért írok ennyit, mert életem párja is olvassa és nem akarom elrettenteni a valós adatokkal.
Ennek az ugrásszerű gazdasági növekedésnek az egyik fő oka az utca végén lakó úr, aki direkt hergel és mindig kirak a háza elé ingyér elvihető dolgokat, mint amikor egy bizalmatlan állatnak teszel ki enni. Demizsont, biciklit. (A biciklinél már becsengettem hozzá, mert nem akartam elhinni.) Fapácot. 40 cm-es Thunderbird-öt. Karatelépéseket betanító szőnyeget. Egyre közelebb akar csalogatni, hogy aztán bezárjon egy kenyértartóba és rám küldje a szúnyogriasztó spirált.
Tőle szereztem egy kutyahordozó kockás táskát. Csengővel. (De miért csengővel? Hogy tudd, hogy merre hordozod?) Cicafekhely lesz belőle. Ha az eljövendő cica is úgy akarja. Ha meg nem, akkor jó lesz a lajhárnak. Ne válogasson. Amúgy is, nagyobb, mint egy kenyértartó.
Na meg a piac.
Itt álljunk meg, Kedveskéim, és adózzunk egy percnyi néma főhajtással pénztárcánk tartalmának. Illetve a helynek otthonunkban.
Szereznem kell egy új házat, amiben a cuccokat tárolhatom.
Legutóbb télapót vettem zombirénszarvas húzta szánon. Nem annak volt szánva, (khm.... MUHAHAHA) természetesen, csak úgymond a kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott rajta. Lábak csak szórványosan, agancsok már egyáltalán nem fordulnak elő rajta, a télapó kezéhez pedig kicsiny szeggel rögzítették a gyeplőt. És a szőre... a szőre a legfélelmetesebb, csatakos, helyenként foltos és...és pöndörödik. A Télapó szemlátomást retteg. Minden háztartás éke lehet. Egyelőre a szekrény tetején lakik, még ki kell fundálnom számára a megfelelő helyet, kristályasztal közepe, mondjuk, ha volna kristályasztalom, de lesz. Beszereztem még egy műanyagtörpét, a kertbe (hátha megriadnak tőle a poloskák, vagy én, egy csillagtalan éjen, hogy aztán hozzávágjak egy kenyértartót), akinek a szeme egy-egy narancssárga csillogó gyöngy. Vagy lekaszabolom a sétapálcámmal.
Futottak még (egyenest otthonunkba):
- nyugatnémet bontatlan műanyag konyhai akasztó, virágokkal
- rózsaszín flamingó formájú szappanadagoló
- vinyl lemez, amelyen a Children of Quechua nevű formáció játszik tradicionális ír zenét és In the summertime-ot tradicionális indián hangszerekkel
- Lenin-mellszobor, amelybe pont belefér az öklöm (kellene erről egy trashfilm, Evil Dead 5, például, bár kissé elbizonytalanodtam, mert hindiül már elérhető), s aki (nem az öklöm, természetesen) előszobánk dísze, szintén piacról származó fodros szélű, szalagos bársonykalapban és flitteres csokornyakkendőben, már csak egy szerkezet hiányzik belőle, aminek segedelmével mozgásérzékelve minden elhaladónak előadná az internacionálét vagy a "Zöld csillag kihunyt az égen..." című örökbecsűt.
- porcelán hamutartó, négy sarkában kártyaszínekkel (vagy minekmondják) közepéből kiemelkedik egy malac felsőteste, aranyozva, természetesen
- 1992-es Red Hot Chili Peppers CD, épp ezt hallgatom és iszonyú fura. Van rajta egy Jimi Hendrix-feldolgozás. Mit csináltam én 1992-ben? Elkezdtem az általános iskolát. És mit hallgattam én akkoriban? Hm. Csajkovszkijt. És Johann Strauss-t. És mit csinált Dee Dee Ramone 1992-ben? Megalakította a  Dee Dee Ramone and the Chinese Dragon-t. Amúgy.
Mondtam már, hogy mennyire szeretem a történeteket?
Nem is beszélve a nyugatnémet bontatlan steril vattáról. Bármikor jól jöhet. Krvára sajnálnám kibontani. Tárolhatnám például a kenyértartóban.
Vagy lehetne múzeum a házunkból.
A kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos. Vigyázat, a teremőr néni harap. (Ha nem baszom el a protézisre szánt pénzt csetreszekre. De.)
Evil Dead 6. A citronellás szúnyogriasztó visszavág.
A kiállítás címe pedig: MINDEN - NAPJAINKIG.