Megint költözünk, úgy ám. Dobpergéééééés és mérsékelt halleluja. Meglepődött valaki?
Természetesen én. Én minden egyes alkalommal meglepődöm. Hova tudunk még mindig költözni, nincs is ebben az országban ennyi hely. (Be kell vonnunk a többi országot sürgősen! :D Rili vannabí in elé. Rili. Vagy bárhol máshol, ahol egyhuzamban el bírunk tölteni mondjuk 2-3 évet, nincsenek nagy igényeim, sőt egyáltalán, igényeim sincsenek. Csak cuccaim.)
Valójában ezt a bejegyzést egyáltalán nem ma akartam megírni, tekintve, hogy mindjárt éjfél és igen elcsigázott vagyok, főleg a pakolástól, ez konstans állapot 18 éves korom óta, amióta költözködni kezdtem hobbiszinten (természetesen ha nem számoljuk a középiskolás éveim alatti koliból ki-be albérletbe be-ki hercehurcákat, én nem számolom, így is irreálisan magas eddigi lakhelyeim száma); de van egy kurvanagy (a helyesírás-ellenőrző szerint kunvaragy, mert ennek aztán van értelme, köszbazmeg, legyen kunvarangy, esetleg, meg akkor már avarvarangy - hé, új kedvenc szavam lett, de ez mellékszál, és már vége is - nem) cserebogár (elcserélném egy kunvarangyra egyébként - én kérek elnézést) a szobában és amint lekapcsolom a villanyt / laptopot, elkezd zúgni, miképp egy zárlatos flex vasárnap kora reggel, vagy mint egy kurva olajtanker, amint az utolsókat rúgja épp bele a tengerbe; és ráadásképpen az előbb arra riadtam, hogy belegabalyodott a hajamba, és ott csapdos és dürrög. Hát nem. Csakazértis világítok. Rá akartam egyébként keresni, hogy hogyan is viszonyulnak a cserebogarak a fényhez, de úgy vélem, hogy a Gugol, mint mindig, kissé túlbuzgó lenne, és én most nem vágyódom az arcomba tolt cserebogár látványára; tudván, hogy valahol les rám a setét dobozhalmok mögött, így is kiváló lesz holnap reggel félkómásan izomból rátaposni az illemhely felé félúton. Így inkább arra gugliztam rá, hogy kunvarangy, ide is teszem, lássátok, mennyivel jobb, mint egy vakon repülő szőrcsápos olajtankerflex.
Öleli a badibilder karjaival. Vagy túszul ejti. Mondjuk szerintem ez csak sima varangy amúgy, hogy mitől lett kun, megnemmondom, főleg, hogy a csepel.info-n jelent meg ez a kép, hálás köszönetem érte. (Mellékszál kettő - csupa ilyenből áll az életem, egy újabb meglepetés: ha elütöd, és azt írod be, hogy kunvarang, akkor kidobál egy csomó - szerintem - thai embert, jó, most utánanéztem, valójában katariak. Oda is költözhetnénk például. Milyen remek név is már ez. Mennyiség alapján ez lehet a katari Béla.)
Az avar varangyot pedig nem volt hajlandó a kontextusban értelmezni (ami azt illeti, a kontextuson kívül sem), viszont rögtön elsőre megkaptam egy magyar-avar szótárat, ami szerint къверкъ. Zseniális! Legjobb költözésem evör!
Nem.
Az sem segít, hogy - ez is mellékszál lesz, jelzem, de elnézést már nem kérek - megismerhettem még egy jó szót, mikoron is a díszkáposzta helyett sokadszorra is diszkóposzátát olvastam. Diszkóposzáta. Legszebb magyar szó evör. (Majdnem ilyen jó még az osonó poszáták, amelyet szintén gugoltam az imént.) A Gugol a barátom, feleim, mik vogymuk, a nyamvadt második-világháborús-zuhanóbombázó-hangbogár meg nem. (Egyszerű élet ez, de még egyszerűbb is lehetne, ha csak a Gugol lenne jelen pillanatban itt.) Alig várom, miképp a versben is megfogalmazódott a kívánság, hogy "...Nagyot koppan akkor, s azután elhallgat....", de nem, neeeeeem, a költők mind csalárdak, ne higgyetek nekik, Kedveskéim, ez a példány aztán kurvára nem hallgat el, vagy nem koppant elég nagyot. Nem rajtam múlik. Bár érdekes megjegyezni, hogy pár sorral lejjebb eme költeményben is megjelenik a varangy, mint olyan.
Tehát akkor. A költözés. Nos. Tudtok követni?
Ennyiből talán fogalmat alkothattok személyiségem főbb vonásairól (még akár ennenmagam is), s közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, hogy miért is ENNYIRE rossz nekem költözködni.
A mellékszálak elvarrásának teljes képtelenségéből fakadóan látható például, hogy soha, soha ebben a büdös életben nem bírok semmit kidobni. Erre egyetlenegyszer sikerült rácáfolnom, az előző előtti költözéskor, amikor a raktárba pakoltuk be a mindenféle javainkat, ha ezeket lehet egyáltalán javaknak nevezni, basszus, mi a jav ellentéte?, antijav, MI LENNE, FELESLEGES SZAROK, BAZMEG, elnézést a finomlelkű olvasóktól (vannak olyanok?, meglep) és akkor már annyira ki voltam készülve, hogy a végén kontrollálatlanul szórtam ki mindent a kukába, de így sem sikerült számottevő mértékben csökkenteni holmink mennyiségét. És ők lassan egy éve ott ülnek a raktárban, na jó, már nem, vagy legalábbis nagy részük már nem; nem erre készültünk egyébként, azt hittük teljesen pozitívan, hogy ez a raktáras epizód egy kacagtatóan rövid intermezzo lesz majd vígságokkal teli vándorcirkuszunk életében, nos tévedni emberi dolog és cseppet sem isteni érzés. Az akkori költözéskor - célzatosan - pont lomtalanítás volt a kerületben (vagy nem, csak úgy nézett ki, átlagos hétköznap), és ügyesen kihelyeztem kettő bicsaklott lábú fregolit óriás fekete kukászsákban, kicsit emlékeztetett egy nagyobb méretű hullára, ahogy ott elhevert egy valaki más által kihelyezett virágmintás kanapédarabon (elfáradt ő is a költözésben, nyilván, legszívesebben én is melléhevertem volna, de az élet nem csupa móka és kacagás, nem történhetik mindig, mit kisszívünk óhajt; bár néha megtehetné ezt a szívességet), de mindenki legnagyobb megelégedésére pillanatok alatt szétosztották. (Na, kitaláljátok, melyik kerület lehetett? :D )
Hajnal 2 van épp (mert mindeközben itt szórakozgattam a gugollal), és most untam meg ádáz és kilátástalan harcomat a kamikazeállattal, próbáltam kiengedni, de nem túl eszes állat, lefoglalja minden erejét a pefegő kétütemű motorhang, illetve a hajbaragadás, nincs ezen mit csodálkozni, így hát fogtam remek matracunkat (Iiiiigen, természetesen matracon alszunk, kölcsönmatracon, ráadásul, mert az ágyunk nyilván a raktárban van, hol lenne máshol, s nem akartunk újat szerezni, mert hiszen van - pokoli körforgás ez az egész, valójában a raktárba kellett volna költöznünk, de későn ötlött fel ez a megoldás, pedig kézenfekvő. 7 nm, nagyobb, mint néhány szoba, amit eddig béreltem és biztosan nem lennének cserebogarak.) és átvonszoltam a fürdőszobába, a gyermekccsel együtt. Egy újabb nagyszerű adalék az életemből. Néha (nézőpont kérdése) teljesen irracionálisan cselekszem, és az egyszerűbb módszert könnyeden kikacagva, valami teljesen bonyolult módszert választok az életem...öööö....problémáinak felcserélésére más problémákra. És amikor úgy érzem, hogy nincs elegendő mennyiségű vagy mélységű problémám, akkor költözöm egyet. (Nem.)
Szóval a fürdőszobában aludtunk.
Ilyenkor persze számos kérdés merül fel. Nyilván ezzel csak tetőződik problémám, mert ezeket nekem kell megválaszolni. Tütütütütütütütütütűűűűűű...ki nyer ma, játék és muzsika tíz percben....aki kérdez, sorrendben: a gyermekcs (ébredés után, a kád mellett), a lakótárs (mosni óhajtván a közös mosógéppel, s látván minket fókaként heverni a padlaton), egy újabb lakótárs (szemlélvén fürdőszobából való exodálásunkat), életem párja (éjszakai műszakból hazatérvén), aki válaszol.... nos..khmmm. Az viszont biztos, hogy a cserebogár nyert. Remélem, hogy befészkelte magát egy dobozunkba, amelyet 3 év múltán kibontva az éppen aktuális helyünkön, igen kellemetlen meglepetés fog érni, mindkettőnket. Bár tarthatnám háziállatként.
Na lássák. Minden csak hozzáállás kérdése.
Addig be kell szereznem egy hangtompítót őrája.
A varangyok megeszik-e a cserebogarat? Különösen, ha kunvarangyok. A Gugol szerint mindent megeszik, ami befér a szájába. Biztató kilátások. Nekem is így kéne költöznöm. Bár az ágyprobléma akkor sem lenne megoldott.
Hajaj.
