Cápamese avagy incidensekben részt vett cápafajok

Kedveskéim!

Mai remek történetünk témája….dumdumdumdum (így próbáltam pusztán írott nyelvi eszközökkel imitálni egy bizonyos, témába vágó film főcímzenéjét, de el kell ismernem, sikertelen próbálkozás volt, ez a fajta készségem még nagymértékű fejlesztésre szorul, ezért szívesen veszek mindennemű támogatást és gyakorlati tanácsot, főleg olyfajta férfiaktól – és ritka esetekben fiúktól – akik nélkülözhetetlennek tartják módszerük illusztrálására a vetkőzést, mint tevékenységet) a Veszélyes Állat, a Cápa, illetve az ő életét és munkásságát nem kevéssé meghökkentő formában feldolgozni óhajtó filmek tömege. Bár személyes meggyőződésem, hogy feleslegesen keltett pánik, amely őket a rohadó oldalas szagával körbelengi; szerintem több embert rúg halálra a megzabolázhatatlan, gyomorgörcsös öszvére, vagy sújt halálra egy 8. emeleti erkélyről ájultan lezuhanó, előzőleg díszkiadású Elvis Presley-bakelitlemezzel a frissen lerakott járólap összemocskolásától erélyesen eltántorítani óhajtott galamb, mint ahányat halálra eszik bármely random ragadozóhal szerte a nagyvilágban.

Hogy lássátok, Kedveskéim, hogy néha még kutatómunkát is végzek, nem csak nyühörgök bele a nagyvilágba: az International Shark Attack File (ISAF) nyilvántartása szerint 2008-ban például 118 cápatámadás történt és ebből 59 volt provokálatlan, ami azt jeleni ugyebár, hogy az esetek pontosan felében Johnny úszott oda és „Idenézz, anyjuk, milyen randa keszeg itten, biztos szemét terrorista vagy bevándorló, vajon megeszi-e a strandtáska aljából 2 hete ki nem szedett sajtburgeremet, dobd csak ide, belétömöm a rút pofájába, meg leöntöm azzal a maradék kis állott sörrel, úgyse láttam még részeg halat, legalább megéri a kidobott pénz, ha már mindenáron ide akartál jönni.” – felkiáltással megcselekedte, amit megkövetelt küldetéstudata. (Utána persze szepegve sirámolt, hogy „Jaaajj, megtámadott egy rusnya cápa, anyjuk, te meg ápoljál, ne a béjvaccsos fiút nézegesd…”) 2012-ben az összes konfliktus száma megint 118 (Ez egy összeesküvés! A cápák négyévente ugyanannyi embert támadnak meg!!!), de provokálatlanul már 80-szor haraptak (előbb) az állatok, ami szerintem pusztán jogos önvédelemnek minősül. És egy újabb nagyszerű tényadat, hogy a halálos áldozatok száma évente átlagosan 3,9 (bár hogy hogy lehet valaki kilenctized részben halott, arról nem hajlandóak nyilatkozni), ami – valljuk be – akkor számít kiugróan magasnak, ha mi magunk is közte vagyunk, egyébként unottan továbblapozunk az újságban, illetve átkapcsolunk a másik híradóra, mert ott cukorfalat kiselefántot mutatnak.

A cápáktól való indokolatlan rettegéssel kapcsolatos nézeteimet szemlátomást a filmstúdiók is osztják, ezért a kezdeti gyengécske próbálkozások után bekeményítettek úgymond, és az alant a teljesség igénye nélkül felsorolt gyöngyszemeket hozták létre az emberiség intenzív okulására (a megtévesztés végütt nem abc-, hanem kedvencségi sorrendben fogunk haladni):

Első mindezen remekművek közül a Homokcápa, amelyben – nem tévedés – kiskedvenceink valóban a homokban tevékenykednek (édestestvére egyébként a Snow Shark, ahol hóban teszik ugyanezt, bár ez utóbbi rengeteg gyötrő kérdést vet fel, vajh milyen vastag lehet ott a hóréteg, vagy mutáns vakonddal párosodva igazából a földben mennek, ahhh), de hogy mi módon bírják a homokban és a vízben való légcsere képességét egyaránt, arról mélyen hallgat mindenki, helyette bedobnak egy „azért-halad-a-homokban-mert-módosultak-a-pikkelyei-és-azok-hajtják” - baromságot. Ok, és miért módosultak, zsenikéim? Hátőőőő… Kösz szépen. Számos információt nyerhetünk azonban ebből a műremekből, ha egy kicsit odafigyelünk.

·         A motorosok hatványozottan veszélyben vannak, mivel a Mérges pókok című remekműben is eledellé válnak, ahogyan az első percekben itt is.

·         Ha cikkcakkban futsz hátrafelé, és valamit locsolsz, akkor megmenekülsz.

·         Csak BIZONYOS rezgésekre gyülemlenek a jószágok, de csak akkor tudod meg, hogy a tiedre igen vagy nem, amikor már késő.

·         A fiatalok (mondhatom már, mert én nem számítok annak) ostoba állatfajta: képesek elmenni egy szigetre és számolatlanul szórni a pénzt egy olyan buli miatt, ahol nincsen semmiféle inni – avagy ennivaló (rajtuk kívül, hehe), hogy aztán egy nyamvadt, a fertőtulokfelsői művelődési központból erőnek erejével megszerzett dj előtt kevéssé meggyőzően ropják a tűző napon. (Diszkrimináció, hogy egyetlen kismellű lány sincsen közel s távol, a fiúk némelyike ellenben kövér és randa.)

·         Ha baj van, mindenki rossz irányba futkos, még akkor is, ha nem.

·         Általánosan a cápák legyőzhetetlen vonzódást éreznek a vizek fölött bármilyen formában megjelenő fémtárgyakhoz, legyenek azok szolid hidak avagy repülőgépek.

·         Ha leveszed a bikinifelsőt, nagyjából fél perced maradt és halott vagy.

·         Ne vallj szerelmet, mert végetek.

Második helyezettünk a Kétfejű cápa. Összeköti az elsővel, hogy a nagyszerű Hulk Hogan lánya, Brooke mindkettőben főszerepel (az elsőben haltudósnőt, bahhh). El is hisszük neki rögvest, hogy szabadidejében vérengző entitásokat öldököl puszta kézzel, mivel sajnos inkább apukára hasonlít, biztos innen ered a düh. Társa itt a nem kevésbé nagyszerű Carmen Electra, aki napozik egy indokolatlant, miközben cimboráit épp szétvérengzi a cápa; és oly nagyszerű mondatokat köszönhetünk neki, mint „A főiskolások főiskolások, nincs mit tenni.” illetve kiveszi a részét a „- Megsérült a hajó. – Ezt hogy érti?” párbeszédből, és nem az intelligensebb végén.

Ez a műremek nagyon erősen indít, kétfejű barátunk rögtön két egymás mellett vízisíző lányt leharap egyszerre, majd a nemi esélyegyenlőség jegyében az őket vonszoló férfiképződményeket is.

Számomra problémás, hogy habár két feje van, de csak egyetlen gyomra, így többet eszik, mint amennyit meg bírna emészteni, tehát egyszerűbb lenne megvárni, míg szétdurran a túltápláltságtól, vagy meghal szívkoszorúérben, hogy egy korábbi intelligens megnyilvánulásomat idézzem.

Nos, miután a remek csudaszép főiskolásokat szállító hajó kapitánya sikeresen tönkretette a hajót, véletlenül találnak egy szigetet, ahova átkerekednek gumicsónakkal fémhulladékot keresni a hajójavításhoz, de mivel nincsen velük semminemű színesfémgyűjtői tapasztalattal avagy szakképzettséggel rendelkező tettestárs, sajnos egy fia fémet sem ismernek fel, miközben a hajónál maradt kormányoslány elkezdi hegeszteni a vizet, lyukjavítási célzattal, holott pontosan ő küldte el a szerencsétleneket (ezért elnyeri méltó büntetését, mivel rosszul animálva elfogyasztódik bájosan) vasércet bányászni egy szemlátomást lakatlan földdarabra, amelyről maguk a szereplők sem tudják eldönteni (annyi ésszel mondjuk én se tudnám), hogy micsoda lehet pontosan, mivel hol szigetnek, hol atollnak, hol korallzátonynak nevezik. (Sziget az, Kedveseim, súgok nektek innen hátulról.) Agyunk itt dobja el az ékszíjat végérvényesen.

Ezen történések után nagyjából egy órát ide-oda ingáznak a szemlátomást műanyagpohárból sajtolt hajó, a szigetatollzátonykontinensbolygómifene (amelyet szívbéli cápánk igyekszik valamely titkos okból kifolyólag alulról leroncsolni mindenki – beleértve a rendezőt is - kollektív riadalmára) és random csónakok közt, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy mindahányan haljanak meg végre az undok szörny által és legyen már vége a filmnek.

Jó játék viszont, ha minden alkalommal, mikor okostóbiásfiú elkezd vekengeni az elektroérzékelésről, bármi legyen is az, megisztok egy felest, Kedveskék, s a végére egész vidor hangulat kerekedik, melyre két lapáttal rátesz, hogy tényleg majdnem mindenki elhullik, na ezt nevezem én hepiendnek, nem az esküvőt.

Következő kedvenc a Kisded Pakisztáni Bérrabszolgák Avagy Magukat Menőnek Tartó Túlfizetett Amerikai Grafikusok Által Rettenetesen Rosszul Létrehozott Vérengző CGI Szörnyek Szakszervezetének Elnöke, a Sharktopus, aki a borító szerint 50% cápa, 50% oktopusz és 100% gyilkológép (Összesen ez barátok közt is 200 %-ra jön ki, de gondolom, mert ENNYIRE menő.). Mindannyiunk imádott Eric Roberts-ét is idekaparintották rögvest, hogy emelje az este fényét. Emeli is, legalábbis számomra. Tetszetős gonosz és legalább nem CGI.

Az előbb említett érdekvédelmi csoportosulás alelnöke a Psycho Shark, aki csak azért al, mert az egész filmben egyetlenegyszer szerepel tevőlegesen (innen a cím, nem pedig a pszichopata mivoltából fakadóan), de akkor repül is, meg ami kell. A film egészében pedig bikinis japán (ugyan ki másnak is juthatott volna ez eszébe, tegyük szívünkre a kezünket) lányokat tekinthetünk meg.

Végül jöjjenek a Megashark-szuperprodukciók, sima Megashark, aztán Mega Shark vs. Giant Octopus, Mega Shark vs. Crocosaurus, Megapython vs. Gatoroid. Ahhhhhh. Randa nagy dögök ölik egymást, s mellesleg hentelik a népet, időnként falva a fémet. (Nyilvánvaló, hogy embereket is csak vérüknek vastartalma miatt fogyasztanak kétpofára.) Remek koncepció.

Megemlíthetném végül a Dinoshark-ot és a Jurassic Shark-ot (amely azt a tételt bizonyítja számomra, hogy iszonyú, béna szóviccek gyártásában az élen járunk ugyan mi, magyarok, de nyomunkban már a többi nép…:D), de még nekem is kritikán aluliak. Höhh.

Itt szeretném megjegyezni, hogy a fentieken felbuzdulva akarok csinálni egy filmet Kötöttpályás Síni Cápa címmel, melyben a 18-as villamos vonalán élne egy cápa (a sínek rossz állapota és a javítási kísérletekkor beszivárgott roncsoló vegyszerek hatására mutálódva) az aszfaltban és rendszeresen mészárolná az utazóközönséget (a bérleteseket is), mígnem valaki okos rájönne, hogy le kell mászni a járműről, mert a cápa sínen kívül nem tud támadni. A második részben már tudna (ennek címe: Cementcápa, a mutáns halál), a harmadik részben pedig megvívna a Gigaellenőrrel, aki egy önbíráskodó igazságosztó, a békáká titkos, spenóton érlelt fegyvere, s csörtéjük közben lerombolnák a fél várost s a teljes tömegközlekedést, hogy a negyedik részben a felújítások során megtalálják pontosan a Parlament alatt az eleddig hibernálva várakozó Hiperpterocápexet, amely egy jura-vagy krétakori orgia során jött létre pterodaktilból, cápából és t-rexből, így kompletten elboldogul földön-vízen-levegőben….

Ne csodálkozzatok, Kedveskék, ha az Asylum vagy a Syfy leforgatja ezeket hamarost… Épp befutok. :D

Költözés

Kedveskéim!

A költözés, mint olyan, sosem tette különösképpen boldoggá Kedvenc Zsuzsánkat, sőt esetenként kifejezetten nyomasztóan hat rá, ennek ellenére szinte évszakonként hurcolkodik, mondhatni egyfajta költséges passzióból, miképp némely madarak, azzal a különbséggel, hogy lényegesen több hordoznivalója van, mint amazoknak, s szent meggyőződése egyébként, hogy ha a gólyáknak is ki kellene pakolniuk lakásukat minden egyes alkalommal, akkor kétszer is meggondolnák ezt az Afrika-dolgot, inkább ülnének a fenekükön tovább, és egész nyáron a téli toll és a forralt bor lenyelésére alkalmas csőrzet kifejlesztésén munkálkodnának. Ám mivel beköszöntött a hormontelt tavasz, és az utolsó vándorlás időpontja az őszi hónapokra esett, kacéran megfűszerezve némi nyár közepi fél-hajléktalankodással, Zsuzsánk újra útra kelt. (Bár ennek sokkal prózaibb és kézenfekvőbb oka is ismeretes, a lényegen mit sem változtat.)

Így hát hősnőnk egy illatos szerdai reggelen kikászálódott az őt megfőzni és ezzel egyidejűleg megfojtani is kívánó takarója alól, s eldöntötte: aznap megyen által (nem meglepő módon szintén csupáncsak ideiglenes) új szállására (...ladikon, de ladíííííkon...:) ). Mivel merész tervei közt a Budapesti Közlekedési Központ által nyújtott lehetőségek maximális kihasználása szerepelt számos forduló és ikejás szatyor hathatós közreműködésével (hát igen, szeret nagyokat álmodni, ez vitathatatlan erénye), a tényleges tevékenység megkezdése előtt még láblógatott egy keveset, hiszen a fent említett szolgáltató egyetlen pozitív tulajdonsága abban rejlik, hogy kisebb-nagyobb hibaszázalékkal, de van, nincs tehát sürgető határidő, lehet kényelmeskedni, melyre Zsuzsánk egyébként is hajlamos.

Először is lezuhanyozott, kávé nélkül teljesen koordinálatlan mozgásával leverve a kád szélére elhelyezett cserépcsigát, mely nyomban nyakát szegte Zsuzsánk bal lábfején. Örülhetnék most, mert kevés erőfeszítéssel máris megszabadultunk egy haszonmentes csetresztől, ám jókedvünk elhamarkodott, mivel e tárgy szépen tört, s hősnőnk ezért mindenképpen megőrzésre méltónak találta; egészen addig, amíg rá nem döbbent egy fájdalomteljes hörgés kíséretében, hogy a csigával való érintkezés helyén lenyúzódott a bőre, s vér ömlendi el a lefolyót, akkor viszont dühtől torzult arccal, erélyesen belevágta a kukába a maradványokat, remélve, hogy lehetőleg minél több további darabra esnek szét.

Bizakodással töltötte el viszont ama tény, hogy a felhalmozott (bár a jótékonysági szervezetek s Zsuzsánk pillanatnyi, ám visszafordíthatatlan szeszélye jóvoltából már a felére redukálódott) irdatlan ruhakupaca tetején kis turkálódást követően rögtön talált egy pár összeillő, mi több, nem lyukas zoknit, ami soha korábban nem sikerült, s a viháncoló érzést további magas emeletekig fokozta, hogy még a pólójához is passzolt, mind színben, mind mintázatban. Ez már a létezésnek egy teljesen új lépcsője, Kedveskék!

Kezdte hinni, hogy mégis övé a nap (halott cserépállatával történt konfrontációját könnyeden feledve).

Hogy optimizmusát ne veszejtse el a homályba vesző évek alatt összeharácsolt, egykoron valamiért hasznosnak hitt holmik mennyisége folytán érzett kétségbeesés, s hogy érezze az erőt, zenelejátszó céleszközébe menten AC/DC - t helyezett, megpróbálván felülírni a napok óta kicsiny agyában zsongó József Attila – idézetet, miszerint:

„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet, s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.”  - értvén ezalatt, hogy legszívesebben felgyújtaná az egész hóbelevancot (korábbi bérleményével egyetemben), semminthogy dobozokba és szatyrokra tömködve őket keservesen, átvigye egy másik helyre, s ott kipakolja csak azért, hogy egynéhány kellemdús hónap után újrakezdje az egészet.

Sajnos annyira érezte az áramló energiát már a Shoot to Thrill című örökbecsű melódiánál (melynek szövegét teli – úgymond – rekeszből üvöltötte, amely nem elhanyagolható decibelekkel tud hozzájárulni a köz hallásának roncsolásához a klarinétos boldog múltból kifolyólag – s talán még léggitározott is volna, ha nem foglal el minden négyzetcentiméternyi belső lakóteret a galádul terjeszkedő Holmiszörny), hogy szintén a zikejából rekvirált dobozait összetartó műanyag kötözőt puszta kézzel próbálta eltépni, de ő bizonyult gyengébbnek és alulmaradt a fröccsöntési technika nem várt fejlettségével szemben. A vindózmédiapléjer (aki ugyebár egy gép, s mint ilyen, rettenetes és okos, paranoid képzelgések keltésének aknamunkájával gyengítve egyébként is ingatag lelki békénket, ámen) itt tartotta helyénvalónak, hogy átváltson az „If you want blood, you’ve got it”-ra, amely, tekintettel kedvencünk lehorzsolt tenyerére, kissé szarkasztikusnak hatott az adott pillanatban. (Ilyenkor hősnőnk mindig kamerákat keres, s nagyon gyanúsnak találja, hogy közel s távol egyetlen sem fellelhető.) Sajnos az ilyen esetekre fenntartott agyvelőstrucc mintázatú sebtapasz undokul rejtőzködött egy pöffeszkedő halom mélységes bugyraiban, így kisdrágánk „hipergigamindentgyilkol”  bőrfertőtlenítőjével látott neki az elsősegélynyújtásnak, abszolút elítélendő módon. A hatás nem maradt el.

Rövid idő alatt ügyesen 3 végtagját is leamortizálva (ehhez és csak ehhez különös, nyilvánvalóan genetikailag örökölt tehetsége van) folytatta tovább a rámolást.

S habár betegesen retteg mindenféle technikai eszköztől a keréktől kezdve, mégis átfutott fején a kósza gondolat, hogy az eleddig rejtélyesen istenített könyv-élményt talán le kellene cserélnie egy átokverte e-book olvasóra. Ez az ötlet a 3. óriás szatyor könyvnél már gyökeret is kezdett ereszteni, s akkor vált sürgető kényszerré, mikor Zsuzsánk a galériáról a megtelt, minden emberileg megemelhető nettó tömeget meghaladó zsákokat megpróbálta levinni, majd a kezdeti sikertelen próbálkozásokat követően egyszerűen a lépcsőfokok éleire támasztva leszánkáztatta azokat, erőst remélvén, hogy nem zuhan az ő fejére, s nyomja agyon rögvest a mosogató alá sodródva valamely loccsanó hang kíséretében, egy alacsonyan szálló Dredd bíró képregénytől kapva meg a kegyelemdöfést.

Miután ily ügyesen végigzongorázta a „Hogyan ne költözzünk” zsebkönyv összes alpontját, elkövetett egy újabb hibát. Egy igen kedves (irónia!!) ismerőse – remélem, magára ismer és kifejezhetetlenül szégyelli magát a továbbiakban vagy legalább gyomorrontást kap és feketehimlőt illetve elásódik egyszercsak -  a rémisztő, éjszakai mocsárhoz hasonlatos interneten tobzódó virtuális levélküldési eszköz segítségével egy dalt juttatott el Zsuzsánknak, aki határtalan ostobaságának újabb fényes bizonyítékául megnyitotta a linket.

Kedveskék! Soha, de soha ne hallgassátok meg egy elhullott kapcsolatból közös tárgyak farvizén épp kifelé evezve Sinéad O’Connor-tól a Nothing compares to you-t . Sőt, átgondolva egyetlen olyan valós szituációt nem tudok elképzelni, melyben helyénvaló lenne akár csak gondolni is rá. Kedvenc hősnőnk, kinek egyébként is magasan kileng az ön - és közveszélyességi mutatója, olyannyira lesokkolódott, hogy maga előtt is kifürkészhetetlen módon sikerült vállánál fogva egy falból kiálló szögre felakasztódnia, azután pedig letépődnie.

 Mindezen nehézségek után állíthatja tehát, hogy véresre költözte magát.

Kínjait némiképp enyhítette az a tény, hogy kedvesen szereztek neki egy igen – igen szépséges ifjoncot, aki készségesen segített a költözésben, megkímélve például az úgynevezett négyeshatos villamos utazóközönségét az egy korábbi költözés alkalmával realizálódott kellemetlen incidenshez hasonló további afféroktól, melynek során Közös Kedvesünk bérletét addig kedvesnek hitt táskája legaljáról felszólításra előrángatni kívánta, de sajnos az utolsó pillanatban elrakott bögrét is előhúzta, mint bűvész kalapból a már biztosan döglött, galambszaros nyulat, de mivel maga sem számított erre a fejleményre, meglepődött, s hirtelen felindulásból elengedte a porcelánibriket, ami sikítva csattant szét apró darabokra a jármű padlóján, beborítva a rendelkezésre álló összes felületet.

Most pedig, Kedveskék, talán kipakolnék, ha szabad. J

Közérdekű közlegény II.

Kedveskéim!

Nem is hinnétek, de lehet ám kommentelni ide. Rossz hír viszont, hogy csak embereknek és magasrendű terminátoroknak, mivel az ostoba robotok - személyazonosságuk bizonyítása során - úgyis elbuknak. Megjegyzem, hogy nekem nem kellett ilyen akadályokat leküzdenem, tehát elképzelhető, hogy én gép vagyok, ami magyarázná érthetetlen vonzódásomat monoton feladatok vég nélküli ismételgetéséhez.

Közlegény vége.