2. rész: A tájékoztató füzetkék
Egyre több állampolgár vár babát a környezetemben.
Komolyan mondom, ez egy vírus. Cseppfertőzéssel terjed. Úgy tűnik, most van a
szezonja. Mindenki legyen óvatos, kerüljétek a közvetlen kontaktot és mindig
alaposan mossatok kezet.
Ma az élet, a világmindenség meg minden legsötétebb
bugyrában fogunk elmerülni, Kedveskéim, amelynek létezéséről eddig még csak nem
is hallottam, hiába van a csudás trash iránti olthatatlan vonzódásom.
Voltam ugyanis védőnőnél.
Bár azt, hogy mitől véd meg, nem mondta senki, ő sem.
Ráadásul nekem napi 24 órás felügyelet is kevés volna egy bélelt falú szobában,
mint mindnyájan tudjuk, de ha muszáj mégis, akkor már szívesebben venném, ha
valami masszív gluteus maximus-ú süvölvény lenne a több mint testőröm. (Köszönöm,
Uram, szíves közbenjárásodat ez ügyben.)
Holott nyilvánvaló, hogy napi betevő pszichopatáim ellen
egy egész hadosztály sem nyújthatna védelmet (bár szívesen kipróbálnám…na most
álljunk le, Zsuzsa, pontosan ezért teszel szert gyerekekre és szexéhes
taxisofőrökre), hiszen vonzom őket, mint
bármi, ami bármi mást vonzani szokott, biztos az aurámban van valami
(kipucoltatom majd egy aurással – ez a szó, Kedveskéim, csak úgy hatásos, ha
hangosan kimondjuk, majd közvetlenül utána azt, hogy Maunika).
Említhetném itt a hétfői gyűjtésű habzó szájú
fiatalembert – és ez nem költői kép, valóban némi odaszáradt fékezett habzás
ült ajkának kicsiny csücskén – aki útbaigazítást kért, megkapta, véletlenül még
jó irányba is küldtem, ekkor nyálbuborékokat képezve ordítani kezdett, hogy
milyen egy nyomorultak ezek a pesti ribancok, mert nem adtam neki pénzt. Kissé
meglepett, ő meg csak üvöltött bele a szálló szélbe, egy idő után a
parkolóórának dőlve meghitten, mert elfáradt nyilván, de legalább nem akart
megerőszakolni, hatalmas előrelépés és üdítő változatosság, mások voltak a
prioritásai, mért nem gondolatolvastam őbenne játszin, hogy fizetésemet óhajtja
tőlem, mégsem a Dob utcát.
Bár akkor még nem volt fizetésem, így hiába szerettük
volna ugyanazt, mégsem jöhetett létre a fennkölt kapcsolat.
Mondjuk azokat se értem, akik viszont testemet vágyják,
hogy miért engem, biztos azt hiszik szegénykéim, hogy szívből sikítok. Innen
üzenem nekik, hogy szó sincs róla, csak megszokásból már, nagyon lelombozó tud
lenni, higgyetek nekem. Kérésre referenciát küldök.
Szoros versenyben azonban eheti kedvenc pszichóm az a
hölgy lett, aki a mekdonálc mosdójában teli torokból énekelte a „Fölbuzog
szívem szép beszédre” kezdetű zsoltárt, a stratégiai pontokon egy-egy enyhébb
nyögést elhelyezve.
Nyilvánvaló, hogy ilyenkor senki más nincs
hallótávolságon belül rajtam kívül; emiatt alapos okom van feltételezni, hogy
ezeket csak nekem készítik oda. Honnan szedik, nem tudom, sötét zugolyokban,
kiszájpeckezve nevelik őket, a falakon az én képeim, gyomrukban kenyér és víz. Egy
alacsony költségvetésű Truman show szereplője vagyok.
Sajnos úgy kondicionálódtam az évek során, hogy vallásos
énekekre nem tudok pisilni, mert egy lakótársam általában bekapcsolta a Mária
Rádiót, ha wc-re ment, hogy a misézés hangjai elnyomják az anyagcsere
természetes zörejeit a jó akusztikájú illemhelyről kifelé áramolva picike
lakásunkban; ezért az efféle dolgok azt az üzenetet közvetítik nekem, hogy
„tartsd vissza, foglalt”.
(Ezúton kérek elnézést minden keményvonalas Mária
Rádió-rajongótól, tudom, hogy ezért akár pokolra is kerülhetnék, de értesüléseim
szerint a kereszteletlenekre nem vár ily szigorú büntetés, a purgatóriumban
például kiválóan ellébecolnék, feltéve, ha bizonyos időközönként jól
megpurgatnak.)
Tehát a védőnő. (Kissé elkanyarodtunk, de megtaláltuk a
fő csapást újfent, Kisdrágák.) Azonkívül, hogy megmérte a vérnyomásomat és a
testtömegemet (mindkettőt keveselljük, ő inkább, én nem annyira, de így
legalább utasításra kell kávét innom, hogy valami pörgesse a szívemet, ez is
valami, de azt hiszem, tömegügyileg gumihevederekkel kell összetartanom magam,
és vadidegen nők – szám szerint kettő darab - már megállítanak az utcán, hogy
beszéljenek (én levegő vagyok, pusztán egy gazdatest) a szimbiontához!, akit
gondolatban arra biztatok ilyenkor, hogy ugorjon elő és szakajtson le belőlük
egy kisebb darabot, ahogy az egy jólnevelt alienhez illik), ellátott mindenféle
prospektussal és újsággal és kiadvánnyal.
Ezekbe én belelapoztam, vannak ilyen megmagyarázhatatlan
késztetéseim.
Bizarr.
Felettébb bizarr.
Mindenhol gyermekek fotói.
Fujj, fujj.
Egyik sem tetszetős, de legalább még egyformák is.
Ha anyai ösztöneimet akarták ezzel feléleszteni, hát nem
sikerült.
Inkább lenyomták a minimumszint alá.
Na, ezt is jókor amúgy.
Az én alienem mindenesetre koponyás és vérfarkasos
rugdalózóban fog nevelkedni, semmi fodorka vagy mackófül. Vagy kisvirág, böe.
Lapozzunk.
Az első, ami a szemembe ötlött: „Egy szívásnyira a boldog
mosolytól”, hát Kedveskéim, ennek van egy enyhe perverz felhangja szerintem, én
speciel sokszor voltam egy szívásnyira a boldog mosolytól, hajaj, bár
nyilvánvaló, hogy nem mindegy, hogy a szívás melyik végén vagy, mert minél
hosszabb egy szívás, annál biztosabb, hogy csak az egyik fél fog boldogan
mosolyogni, valószínűleg az, akit szívnak, de van az az időtartam, amikor már ő
sem.
És még mindig az orrporszívásról beszélünk, igaz? Persze,
persze.
(Az én generációm még emlékezhet „A mellemre is, mami”
csodabalzsamszlogenre, még jó, hogy volt annyi önkontrolljuk, hogy nem papit
írtak, nekem nem lett volna az ő helyükben.)
Következő, amin fennakadok: kupon, amellyel 4D-s
ultrahangot tudok csináltatni kedvezményesen. Láttatok már ilyet? Okkersárga az
egész, mintha bomlana elfele, meggyőződésem, hogy a 4. D a sárga szín, de én
nem óhajtok fizetni azért, hogy lássam a gyereket a méltán híres Sin City
epizód sárga rohadékjaként, köszönöm.
Tudunk-e egyáltalán érzékelni 4. dimenziót a mi magunk
szakadt kis 3 dimenziójával?
Ha fizetni kell érte, akkor egyáltalán nem mindegy.
Nyilván az én hozzáállásom a helytelen.
Mi lehet az a titokzatos 4., ha mégsem a rohasztás?
Rémlik egy olyan elmélet, miszerint a gömbvillámok is
onnan jönnek.
Alienem tehát természeti csapásokkal rokon.
Ez logikus, nézzetek csak rám.
Az összes kismamaújság olyan egyébként, mint a teleshop:
minden szart rád akarnak sózni, ráadásul fondorul arra a félelmedre építve,
hogy nem leszel jó anya.
Mocsok és fertő
Például vehetnék egy hasra csatolható, digitális
babaszívhang-figyelőt kettő fülhallgatóval, hogy párommal (aki nincs, ugyebár)
meghitten tudjuk hallgatni renyhe gyomorhörnyögéseimet, melyeket nyálas
mosollyal ajkunkon elkönyvelhetnénk utódunk szívverésének. És mindezt csak
potom…
Ha igazi horsztfukszok lennének, adnának ajándékba egy
cipőápoló készletet, egy banánhámozó gépet vagy egy valakit, akivel együtt
lehetünk részesei az élménynek.
Nincs is annál szomorúbb, mikor egy (jack)dugólyuk
betömetlenül árválkodik.
Én már csak tudom.
Arról nem is beszélve, hogy a szöveg szerint a terhesség
40. hetéig használható. Kedveskéim, az már 10 hónap, barátok közt is, szóval az
utolsó időszakban meghallgathatjuk buzgalommal, hogy vajon mi lakozik még belsőnkben
vad viháncok közepette, avagy barátságot köthetünk májunkkal és lépünkkel, ha
elszomorítana minket, hogy már nem vagyunk hordozótestek.
Következő döbbenet.
„Újszülötteknél fekete, emésztett vért tartalmazó széklet…”
Mi ez, valami horrorfilm összefoglalójának bevezetője?
És miért nem forgatták le még eddig?
Ok-ok, értem én, hogy a mainstream általában ódzkodik
kisállat és/ vagy gyermek elpusztulását középpontba (vagy bárhová) állítani,
lévén ez tabu (tapsoljuk meg a Terrorbolygót, kedvenc romantikus filmemet, hogy
magasról szart erre a szabályra, ahh, minő kifinomult és ideillő szóvicc,
köszönjük, Zsuzsa), de kár egy ilyen remek témát veszni hagyni, én azt mondom.
Ha lehetett Monsturd (http://www.youtube.com/watch?v=Jznoa-V3W2s), lehet Son of the Monsturd is.
Kérem, kééérem.
Felvidított viszont az az információ, hogy a szülemény
ügyesen attól függően is változtathatja (persze nem akarattal, mint egy
Jedi-lovag) székletének színét, hogy mivel etettük.
Azóta azon töröm a fejem, hogy mi módon tudnám elérni,
hogy kéket vagy lilát szarjon, bizton feldobná a napomat egy effajta esemény.
Akinek van ötlete, írja meg.
A helyes megfejtők között kisorsolom
popsikenőcs-termékmintámat.
Igen, én is elcsábultam, Kedveskéim, szörnyű még
bevallani is, egy instabil pillanatomban, fészekrakástól csöpögve kitöltöttem
egy nyilvánvalóan adathalászási célzattal készült kupont, hogy hozzámvágjanak
érte mindenfélét ajándékba.
Ajándékba, pff.
Magyarul eladtam a lelkem egy cumiért.
És ez megint furcsán hangzik egy nő szájából.
Sosem hittem volna, hogy ez bekövetkezhet.
Általában nekem adták el magukat az emberek (egy
cumiért).
Ezzel a szép gondolattal zárom soraim mára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése