Szeretem a történeteket. Tartozunk azzal egymásnak, hogy meghallgatjuk egymás történeteit. Hogy odafigyelünk a történetekre, amik körülvesznek minket.
A tárgyak történeteire is.
Kedveskéim!
Igazából ne is hallgassatok ide, csak egyszerűen megpróbálom megideologizálni, hogy miért vagyok kényszeres gyűjtögető. Pont azzal metódussal, mint a japánok, akik kitalálták, hogy rend a lelke mindennek és kevés cucc és KonMari (erre most rá kellett gugoljak, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg jól tudom, hirtelen az ugrott be róla, mikor jóanyám egy munkatársa Endzselína Dzsolit következetesen Angelína Jolinak mondta és ettől teljesen olyan érzése lett az embernek, hogy Pittné Gelina Jolikáról beszélünk a szomszéd utcából (zárójelben-zárójelben, de mivel aznap beszéltünk róla, ezért MaJolika - váááááá, sz@rpoééééén, úgy hiányzott, és a lelkemből már alig maradt valami, de higgyétek el, megéri, nekem mindenképp; a zárójelben-zárójelben vége) rendes zárójel - s ezzel együtt a mellékszál - vége) - mindeközben meg csak azért van ez, mert krvára NINCSEN ŐNÁLUK HELY. Semmiféle hely, ahová nagyobb mennyiségű bármit fel tudnának halmozni. Vannak köztük, akik redőnyös kenyértartófélékben térnek nyugovóra. Mit viszel magaddal egy kenyértartóba? Főleg, ha redőnyös. Hát kenyeret semmiképp, mert az efféle alkalmatosságokban vagy inkább alkalmatlanságokban könnyedén megromlik. (De én hős vagyok, mert megmentettem anyámék karmaiból a biztos pusztulástól egy ilyen készséget. Nem a Jolit. Tudtok követni? Felszereltük a konyhába falipolcnak. Ha jön japán vendégünk, könnyedén el tudom helyezni. Mindenre gondolok.) Fentiekből következik, hogy nem véletlen, hogy a japánok a katanát találták fel, nem pedig a mozsárágyút. (Pöffeszkedek itt, de erre is rá kellett gugolni, mert könnyeden romba dönthetné az elméletemet most. A wikipédia, bár tudom, hogy korántsem tévedhetetlen, azt állítja, hogy a kínaiaké a mozsárágyú-érdem. Remek. Viszont megtudhattam, hogy a japánoké meg a papírzsepi, ráadásul elégették használat után. Hát ennyire nincs náluk hely!!!)
Hát nálunk meg hely van. Más sincs, de hely, az dögivel.
(Szép átvezetés. Taps.)
Mondjuk én akkor is vittem magammal mindent, amikor még nem volt helyem, egészen eddig mást sem csináltam, csak csomagokat mozgattam A-ból B-be C, D, E és baráti társaságuk érintésével, úgyhogy Mari engem nem egyhamar tudna átállítani a sötét oldalra (még úgy sem, ha esetleg Joli is besegítene neki). Érdekes szellemi párbaj lehetne, vajon ki sérülne jobban mentálisan kettőnk közül, ha találkoznánk. Felteszem, ő, kivéve, ha van nála egy katana. Akkor sem állok át! (#Éndzsedivagyok. #Ahogyvalahaazapámisvolt. Köszönöm.) Ha lenyesné a jobb kezemet, annyival is több helyem lenne. (Én kérek elnézést. Komolyan. Nem.)
Jellemző adalék az életemből, hogy a fél országon átrángatott zöld kanapé mindezidáig egyetlen mukk nélkül tűrt és tűrt, majd ideérkezvén, váratlanul ellepték a poloskák. Természetesen nekem váratlanul, őnekik nem, előre megfontolt szándékkal bevették magukat a jóba, hahh, de az élet nem csupa móka és kacagás, még kicsiny és pofátlan zöld lényeknek sem, nem is beszélve a poloskákról...így hát ... lépéseket kellett tennem. Chemotox meg a takarítógép. Ugye nem hittétek, hogy ki fogom dobni?? Majdnem 20 éve velem van. Emberek. Magyarok. Férfiak és asszonyok. Az még egy igen remek ágy. Dacból sem dobom ki. Mi eszi meg a poloskákat egyébként? Rákerestem, de még a kimeríthetetlen hejehuja honában, gyakorikérdéseken sem találtam rá választ. Mert ez nem gyakori kérdés. De miért? Hát senki sem eszi meg a poloskákat? Vagy mindenki tudja a választ, csak én nem?
És ha már poloskák, Kedveskéim. Nálatok laknak-e állatok?
Mert nálunk igen. Hely az van rá. Igény kevésbé.
(Igény az cicára volna, zöld cicára a gyermekcs szerint. Vajon a cica megeszi a poloskát? És a lajhár? Merthogy a lajhár bír zöld lenni. Ha biztosan tudnám, hogy még poloskát is eszik mellé, már indulnék is beszerezni. A lajhár kiváló, kedves állat. Ennek kapcsán belefutottam egy "Szólánc kitalált ételnevekkel" topic-ba, de a résztvevőknek a 195. oldal környékén már nem igazán van képzetük a szóláncról, mint fogalomról. Továbbá elképeszt, hogy valaki ténylegesen azért regisztrál be valahová, hogy odaírhassa: Lézerfényben sült darázsfészek - nem én voltam, pedig alant olvashatjátok, hogy majdnem.)
(És akkor kanyarodjunk már vissza a szólánchoz. Nem hagyott nyugodni. Nos, az elején sem tudták, hogy mi az, hogy szólánc, de 2009 óta tart! Mit csináltam én 2009-ben? Számítógépem sem volt, szerintem. Maximum egy aranyláncom, de zaciban végezte. És felháborítóan kevés pénzt kaptam érte amúgy, holott arra alapoztam a havi megélhetésemet. Hibásan. Mi lehet vele? Vajon ki tudnám-e még váltani? A cédula megvan. SOHA nem dobok ki semmit.)
(Újabb mellékszál, de elszámoltam magam, ugyanis 2009-ben nem 21 éves voltam, mint az elsőre gondoltam, haha, hanem egy kicsivel több, szóval addigra már régen lecsengett a ványadt nyaklánc és a belőle kapott pénz, bár ettől nem kerültünk közelebb a megoldáshoz, hogy micsinátam. 2009 mindörökre elveszett számomra.)
Kedveskéim!
A kerti budiban például, ami egy igen jó hely, fészket vert egy csapat darázs. Mert szerintük is jó hely. A kerti partyok szíve-lelke. És bélzete.
Mindannyian meglepődtünk, a darazsak is meg én is, mikoron nyomakodván befelé, az ajtón függeszkedve megláttuk egymást. (Ők függeszkedtek, én nyomakodtam. Fordítva is remek lett volna, esetleg legközelebb kipróbálom.) Nálam volt egy szépemlékű Lúdas Matyi című sajtótermék, ez hozzátartozik a kerti budi fílinghez, miképp a vasárnapi húsleveshez a Jóebédhezszólanóta. (Bármikor meghallom a jellegzetes türürürűűűűűüüühhh-hangot, mindig összefut a számban a nyál.) Konzervatív családból jövök, a cuccaim meg velem, kart karba öltve. Konzervatív cuccok, hát perszepersze. Mint például az a kicsavarható kardot vagy mifenét rejtő koponyás sétapálca, amit tényleges 21 éves koromban szereztem, nem a nyaklánc árából, bár mire kitekerem, vége a világnak. Nem baj, majd csapkodhatom vele a fiatalok bokáját a buszon, ha öregasszony leszek. Remélem, hamarabb eljön, mint remélném, főleg, hogy számolni sem tudok. Tehát kart karba öltve, itt tartottunk. (Segítek. Szívesen.)
Miképp a darazsak, fürtökben. (Szárnyat szárnyba öltve.) Komolyan megsajnáltam őket, még egy kenyértartónyi helyük sincs. Illetve csak volt. Reményeinkkel ellentétben azonban a metán nem gyulladt be. (És lézerünk sem volt, azóta sincs. Bár csak akarat kérdése, a piacon biztos lehet kapni.)
Mindazonáltal egyikük nagyon vágyhatott a kenyértartóra, mert a napokban találtunk rá, amint bévül, cuccaink között hányódott, tökéletesen reménytelenül. Lassan, tűnődve, ugyebár.
(Fel sem tűnt. Bár valószínűleg azt sem venném észre, ha egy patkányhorda tenné ugyanezt. Azóta sandán figyelem a cucc-kupacot. Egyszer azt hittem, hogy mégis. Ekkor racionális nőként elkezdtem egy helyben állva fejhangon sikoltozni, szerintem ugráltam is, és egy szivacshengert bevágtam a mozgás megközelítő helyére, remélvén, hogy a dobogás és az elviselhetetlen frekvenciájú rezgés elijeszti a patkányt és elmondja a barátainak is, hogy miféle őrült banshee lakik errefelé, hovatovább megszabadulok tőlük; de kiderült, hogy csak a gyermekcs mászott be valamiért a dobozok közé. Furán nézett. Hát, szokja csak. Az ugrálást meg nem is látta.)
Viszont vettem szúnyogriasztó spirált, ami azért így november tájékán kissé anakronisztikusnak hat. Elismerem. Impulzusvásárló vagyok. Impulzusokat vásárolok, továbbá szúnyogriasztó spirálokat. Melyekről kiderült, hogy zárt térben nem lehet használni, nyílt térben pedig nem ajánlott, mert a csomagolás szerint meg kell akadályozni, hogy bármilyen formában kijusson az élővilágba. Kicsit megzavart ez az információáradat, de most lesz néhány hónapom kifundálni, hogy akkor mit tegyek, megvan a program fostos téli estékre. Schrödinger szúnyogja. Vagy ő sem lesz halott, vagy mindenki más is.
Addig meg ellibeg itt velünk kupacaink között. Sose jut ki innen. (Kivéve majd mikor gondos unokáim hívnak egy - jó vicc, legalább tizenöt - konténerest és a diszkávericsenölt forgatni. Írnom kell nekik egy cetlit. Még ma. Mert valószínűleg addigra már nem leszek beszámítható. Vagy nem fogják elhinni rólam. Csodálkozom, hogy egyáltalán most elhiszi bárki is.)
Cuccaink 13,8 %-kal gyarapodtak, amióta itt élünk, azért írok ennyit, mert életem párja is olvassa és nem akarom elrettenteni a valós adatokkal.
Ennek az ugrásszerű gazdasági növekedésnek az egyik fő oka az utca végén lakó úr, aki direkt hergel és mindig kirak a háza elé ingyér elvihető dolgokat, mint amikor egy bizalmatlan állatnak teszel ki enni. Demizsont, biciklit. (A biciklinél már becsengettem hozzá, mert nem akartam elhinni.) Fapácot. 40 cm-es Thunderbird-öt. Karatelépéseket betanító szőnyeget. Egyre közelebb akar csalogatni, hogy aztán bezárjon egy kenyértartóba és rám küldje a szúnyogriasztó spirált.
Tőle szereztem egy kutyahordozó kockás táskát. Csengővel. (De miért csengővel? Hogy tudd, hogy merre hordozod?) Cicafekhely lesz belőle. Ha az eljövendő cica is úgy akarja. Ha meg nem, akkor jó lesz a lajhárnak. Ne válogasson. Amúgy is, nagyobb, mint egy kenyértartó.
Na meg a piac.
Itt álljunk meg, Kedveskéim, és adózzunk egy percnyi néma főhajtással pénztárcánk tartalmának. Illetve a helynek otthonunkban.
Szereznem kell egy új házat, amiben a cuccokat tárolhatom.
Legutóbb télapót vettem zombirénszarvas húzta szánon. Nem annak volt szánva, (khm.... MUHAHAHA) természetesen, csak úgymond a kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott rajta. Lábak csak szórványosan, agancsok már egyáltalán nem fordulnak elő rajta, a télapó kezéhez pedig kicsiny szeggel rögzítették a gyeplőt. És a szőre... a szőre a legfélelmetesebb, csatakos, helyenként foltos és...és pöndörödik. A Télapó szemlátomást retteg. Minden háztartás éke lehet. Egyelőre a szekrény tetején lakik, még ki kell fundálnom számára a megfelelő helyet, kristályasztal közepe, mondjuk, ha volna kristályasztalom, de lesz. Beszereztem még egy műanyagtörpét, a kertbe (hátha megriadnak tőle a poloskák, vagy én, egy csillagtalan éjen, hogy aztán hozzávágjak egy kenyértartót), akinek a szeme egy-egy narancssárga csillogó gyöngy. Vagy lekaszabolom a sétapálcámmal.
Futottak még (egyenest otthonunkba):
- nyugatnémet bontatlan műanyag konyhai akasztó, virágokkal
- rózsaszín flamingó formájú szappanadagoló
- vinyl lemez, amelyen a Children of Quechua nevű formáció játszik tradicionális ír zenét és In the summertime-ot tradicionális indián hangszerekkel
- Lenin-mellszobor, amelybe pont belefér az öklöm (kellene erről egy trashfilm, Evil Dead 5, például, bár kissé elbizonytalanodtam, mert hindiül már elérhető), s aki (nem az öklöm, természetesen) előszobánk dísze, szintén piacról származó fodros szélű, szalagos bársonykalapban és flitteres csokornyakkendőben, már csak egy szerkezet hiányzik belőle, aminek segedelmével mozgásérzékelve minden elhaladónak előadná az internacionálét vagy a "Zöld csillag kihunyt az égen..." című örökbecsűt.
- porcelán hamutartó, négy sarkában kártyaszínekkel (vagy minekmondják) közepéből kiemelkedik egy malac felsőteste, aranyozva, természetesen
- 1992-es Red Hot Chili Peppers CD, épp ezt hallgatom és iszonyú fura. Van rajta egy Jimi Hendrix-feldolgozás. Mit csináltam én 1992-ben? Elkezdtem az általános iskolát. És mit hallgattam én akkoriban? Hm. Csajkovszkijt. És Johann Strauss-t. És mit csinált Dee Dee Ramone 1992-ben? Megalakította a Dee Dee Ramone and the Chinese Dragon-t. Amúgy.
Mondtam már, hogy mennyire szeretem a történeteket?
Nem is beszélve a nyugatnémet bontatlan steril vattáról. Bármikor jól jöhet. Krvára sajnálnám kibontani. Tárolhatnám például a kenyértartóban.
Vagy lehetne múzeum a házunkból.
A kiállított tárgyakhoz nyúlni tilos. Vigyázat, a teremőr néni harap. (Ha nem baszom el a protézisre szánt pénzt csetreszekre. De.)
Evil Dead 6. A citronellás szúnyogriasztó visszavág.
A kiállítás címe pedig: MINDEN - NAPJAINKIG.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése