Alpárkodunk, avagy cefregolyók

Kedveskéim!

A tiszaalpári Kisbakter kocsma - mily meglepő - a vasútállomás mellett helyezkedik el, mint ahogy azt nevéből is könnyeden kitalálhattátok, ámde arra már nem derül fény azonnal, hogy nemcsak a pálya -, hanem a  tyúkudvar mellett is fekszik. Ennek jelentősége a legélesebben akkor nyilvánult meg, mikoron a magukat kétséges párválasztási felhangokkal mutogatni igyekvő, setét ruhájú és tekintetű ifjoncok a nagy lelkesedéssel lefolytatott lábtengó-mérkőzések közben ügyesen a zöld drótketrecen túlra emelték a labdát, s valaki boldogtalannak mélyen be kellett hatolnia az állatok aurájába, hogy az eszközt kimenekítse, majd a továbbiakban néminemű sutyuló mozdulatsor elvégzésével - immáron kívül a veszélyzónán - megpróbálja a tyúkszart lábbelije talpáról eltávolítani.
De, mint az ismeretes, a tyúkszarral nem lehet ilyen könnyen elbánni. (Elpusztíthatatlan, mint a feketedoboz és mint a Bestiák; ezek nyilvánvalóan összefüggenek, mint a borsó meg a héja, bár ez nem értelmezhető számomra, mit akar egy zöldség egy ragadozómadártól? Tyúxart, mi mást.)
Veszélyes ez az elhelyezkedés, félő, hogy részegen több állampolgár számára is ínyenc fekvőhelyként definiálódhat a szárnyasok élettere, s valaki elhullik mindeközben, légyen baromfi avagy ember, bár a téglarakás a messzeségben még nekem is vonzó, lássuk be, ellenállhatatlan lehetőség azon nyugovóra térni, hátha leomlik és maga alá temet néhány vegyes rendű s rangú állatot.

Mindeközben úriasszony-postáskisasszonyos öltözetben, egyenes derékkal, kölcsönszandálkában, valamiféle kékcímkés sört kortyolgatva (a Borsodi kettő kör után elfogyott, és akkor még hittem naivan, hogy ez lesz az este legkülönösebb eseménye, de még csak a dobogóra sem jutott fel) észrevevém, hogy valamely fiatal a földön guggolva tiszteletlen közelségből tetovált lábaimat szemlézi ordenáré módon, de legalább nem tapogat, már ez is előrehaladás, így figyelmesen úgy teszek, mintha nem venném észre. (Innen jelezném, Fiú, hogy más esetekben, ha olvasni óhajtasz, végy egy újságot, mert a felirat eleje jóval túllóg az illendőségi határon és hiába Kisbakter, ez nem a Szigorúan ellenőrzött vonatok, máskor legyen nálad jól látható pecsételő, ha mégis az lenne, semmi rossznak nem vagyok a megjavítója.) Kárpótlásul kihoz nekem - kérdés nélkül, Kedveskéim, messziről süt rólam az alkoholfogyasztási szándék még ismeretleneknek is - egy szilvaízű nitrohígítót, kéremszépen, le akarnak itatni, de pálinkával próbálkozik, az egyetlen italfajta, amiből korlátlan mennyiséget képes vagyok bevinni károsodás nélkül, boldogan élünk, a májam és én, alföldi vagyok, hát van még mit tanulnia.
Koncertre várunk, nyilvánvalóan, az előzenekar fitogtat és labdát dobál a tyúkoknak, akik ezt nem kellő mértékben értékelik, úgy hiszem, ezért a közfigyelem Zsuzsánk felé irányul, neki is passzolnak egyet, de ő okosabb, mint a tyúkok, és vissza tud dobni kecsesen, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy oly szép kis gödröcskéket nem tud kaparni, mint amazok és a hangja alantasabb.
A várakozás unalmas perceire megosztanék egy receptet, amely érdekességben közvetlenül a perecleves előtt helyezkedik el (már csak az abc-sorrend miatt is), nem más ez, mint a paránybólé. Elkészítése egyszerű, könnyed, szórakoztató: műanyagvödörben érlelt, zselésre olvadt csokis paránymasszát felöntünk tejjel, ízlés szerint némi szesszel, miegyébbel, lehetőleg dobozból guberált alumíniumtepsiben kisütjük, majd egyperces néma megemlékezés után elénekeljük a "Paránybaulét sütöttéééééé'" munkacímű és kezdetű epikus népi metáldalt.

Máris kezdődik a koncert, micsoda izgalmak, habár igazából a 2., azaz a főzenekar miatt érkeztünk, lázat szimulálva is, de az első fellépők szintén tartogatnak meglepetéseket. Vagy csak azokat, leginkább.
Mindjárt a legszembeszökőbb ezek közül, hogy a valamelyik zenészhez tartozó, kellemdús (inkább dús, mint kellem) hölgy cipőtalpáról megrögzött pontossággal ismeretlen eredetű golyócskák potyognak lefelé, lába körül nagyjából egy 20 cm-es körzetben szétterülve, szemlátomást nem zavarja ez a tény, semmi jelentősége, mindeközben mi óriás izgalomban igyekszünk megfejteni a golyóbisok természetét, én szarra szavaznék, de a cefregolyók is felmerültek ötletként, aznap ismerkedtem meg eme fogalommal, így némi kétellyel a szívemben vonok vállat, mert az nem más, mint földre hullott, rohadó bogyósgyümölcs, és az kedves dolog, szorgalmatos ivócimboráink pedig nagy igyekezettel máris elkezdték belecsuszatolni a táncparkettbe illetőleg széthordani a szélrózsa minden irányába, különösen jó leend, ha majd telitalppal ütik a ritmust, frecsegni fog mindenfelé, bármi legyen is, kis dinnye vagy óriás uborka, ha pusztán szociológiai szempontok alapján vizsgáljuk, akkor szar, úgy ám, fergeteges estének nézünk elébe és fiatal az éjszaka, kérünk még egy kis sípolást a kontrollba bele.

Az énekes egy kenguruvadász, szafarimellény és terepkalap, megemlíteném még a két basszusgitárost (lehet ám, hogy csak az egyik volt az, nem lehet ezeket megállapítani tisztes távolból, kívül a szóródás hatósugarán), el nem tudnám dönteni, melyikhez mennék férjhez hamarabb, egyenlő esélyekkel indulnak, Fiú, Aki Nekem Nyakatlanként Lett Beharangozva, De Csak A Tartása Rossz, Mert Van Neki Nyaka, Ugyan A Mellkasából Kifelé Előre vagy Hullámos, Ámde Kócos Hajú, Gorillakarú, Zord Arcú Fiú (a zord arc az egyik gyengém, lásd Dolph Lundgren és Batman, mellékesen nekem itt be lett ígérve egy Betmen, de távolmaradásával tüntet), óóóóó, nem lehet, felvilágosítanak, hogy az ő szériatartozéka az Ürüléklépő Lányzat, micsoda páros, remélem, sokasodnak mielőbb, s a nemzet felvirágozék.
Feldolgozásokat játszanak, köszönjük meg nekik, a közönségből egy darab ittas egyed még akkor is azt üvölti tele torokból, feszülős izompólóban, simára csiszolt fejjel (és aggyal), hogy "akőőrközepéééénááálok", mikor már 3 nóta is lecsengett azóta, érdekes módon azonban a játszott dallammal mégis kompatibilis marad, rémisztő koincidencia, és ügyesen széttántorogja a padlót belepő pottyantástengert, emberi (barokkos túlzás, elismerem, legyen pusztán szabású) flippergolyó ő.

Megéhezünk ám a vigalom közepette, végigesszük a menüt, sajnos szó sincs frissen levágott csirkékről a hamburgerhez, ami legalizálná a tyúkudvar jelenlétét, van azonban hagymaporos hungarocell, melyet ingyen megkapunk, hogy ne kelljen megfizetni a környezetvédelmi termékdíjat a szemételszállítás miatt, nyilván ott áll 4 éve, itt nem esznek, csak isznak, ez az egyetlen chips volt a polcrendszerben, lehet, hogy csak dekorációs célt szolgált, majd földimogyoró, és részemről egy meggondolatlan lépésnek bizonyuló bocicsokis jégkrém, bármit megennék most, ó, miért nem hoztam egy kis sült halat kecsappal, elénk kihelyezve egy üres pizzásdoboz, gunyorosan kacsint irányunkba, mindannyian megnéztük, nincs-e benne maradék, mellette egy pohárban valami paradicsomszósz, ha hamarabb észrevesszük, hogy nem hamuzó, akkor belemárthattuk volna a hungarocellt.

Affér a női mosdóban: Szartalpú Hölgyemény nyomakszik, s visszaszorítást végez rá a kefére, ahová ő is igyekszik. A férfiak számára rendszeresített illemhelyről egy ijedt arcú kisasszony perdül ki, nem tudom, mit kell rémüldözni, elvégre ő mentesült a Lánc- és másmilyen talpas támadása alól, mi mást várhat még az élettől, világítózöld kisruhácskát, értem én.

Na végre, érkezik az igazi attrakció, a döbbenet, hogy egy ilyen vékony fiúból, hogy jön ki ilyen hang, honnan, és mit csinál, amikor nincs lehetősége kiadni, kettő spontán egyenpóló, Nyakmentes Gavallér aktivizálja magát, pogóba kezd már a legelején, néhányan felborulnak és meghemperegnek a krumpli termesztésére is alkalmas padlaton, minden szaros vagy cefregolyós, mint egy nagy boldog család, a szag sem épp elenyésző. A törzsközönség susogósban ormótlan sportcipővel, egynémely lány pedig rövidke láthatósági ruhácskában, anya, elmegyek kocsmázni metálkoncertre és kilóg a seggem, jó menj csak, úgy is van, de aztán nehogy hazagyere hajnal 5 előtt tiporatlanul. Pacuha Lány ujjal mutogat a zenekarnak, hát ez meg mit akar és kitől, fenyegetőzködik, ha nem teszi valaki magáévá azonnal, bajok lesznek, ki is nézem belőle, csak ordítva képes kommunikálni, megriasztott gyors egymásutánban többször is; Minimális Lány éteri neonszínben pedig pórázon vezeti 190-es barátját, fel-le, fel-le, saruból kiröffenő lábujjai közt megszorul a földigolyó, nyamnyam.
A zene - hiába élvezhető - szemlátomást mindenkit zavar, a fejükben lévő csendesdiszkóra táncikóznak, más és más ritmusra, csak Illuminált Tántorgóművész Kopaszunk konstans, még mindig a kör közepén áll, ezt néha be is üvölti, sebaj, hiszen Nyakmentesítési Projektmenedzser oldalról támadva elkezdi bedobálni a lábacskáit, élettel összeegyeztethetetlen módon, mindenki csak bámul, lecsatolta őket? Nem tudjuk meg, bár lehet, mindent lehet, csak elég erősen kell csapni a trágyát, mit se számít más, kivéve, hogy a frissiben érkezett Menőlányok Egyre Kevesebb Ruhában Formáció alpári tagozatának tagjai előtt mindig legyen narancssárga Alpári Szunszet koktél, mi lehet a beltartalma, minden, mi szem-szájnak ingere, elemsav és halott rozsomák, nem merem kipróbálni, ez valami helyi specialitás, egyre többen akarják, csak sörzök bájosan pillarebegtetve, persze táskám az elmaradhatatlan táskaakasztón lóg, már csak az hiányzik, hogy a kisujjamat is eltartsam.

Mindennek a megkoronázásaként újra kapok egy italt, de ezt sem tőlem kérdezték, velem nem lehet kommunikálni, érdeklődöm, mi ez, mert a belőle kipárolgó illat 5 méterről mellbe vág, de utasításba kapom, hogy azzal ne törődjek, hát megiszom, ez konkrétan cukrozott mandarinízű szeszesitalízű gazdaságos vodkaízű metil-alkohol, gazdag sütőrum-aromával, egy kis vegyes kommersszel megbolondítva, pár másodpercre a látásom is elmegy, de aztán rájövök, hogy csak a tömény bűz miatt, ami a számból illetőleg az összes pórusomból eme kortyantás hatására elkezdett utat törni, az alkoholisták hirtelen vágyakozva tekintgetnek felém, együvé tartozunk, kirabolt italnagyker odőrje leng körbe lágyan. (Ennél csak az volt kellemetlenebb, mikor egy rosszul lezárt pálinkásüveget kellett végighurcolnom egy forró nyár végi napon a városon busszal, s a táskám s pulóverem jó alaposan megszívta magát, mindenki körbegyűlt akkor, legalább a párától remélve némi kielégülést, s megérkezvén úti célomhoz, a pajtásaim kerti partijához, a kapuból meghallottam, hogy "Érzitek ezt a piaszagot? Mi ez, valami hajléktalan? - Nem, megérkezett Zsuzsa.", hát köszönöm, nem értékelték az erőfeszítéseimet, pedig majdnem szondáztatás lett a vége...ezt viszont már esélyem se lenne kimagyarázni, örüljek, hogy egyesek nyalogatni nem kezdik a tarkómat.)

A tulaj pedig szuperhősként kifut, s helyes lapátkával egy helyre tereli s jobb belátásra bírja a szertetappancsolt mócsingokat, nyilván azért nem korábban, mert így vérbeli. Ekkor döntöm el, hogy azon a szent helyen, ahol ülök, fogok letelepedni, s boldogan élek s iszom mindhalálig.

Kedveskéim! Emígyen megtalálván helyem a nagyvilágban, megosztom veletek, hogy életem egyik legjobb koncertélménye volt, emléke örökké szívemben él majd, köszönöm az illetékeseknek a lehetőséget, s szüleimnek, hogy nem támogatták a hazai műanyagipart.

Mivel elmulasztottam a fotózást, hogy teljesen át tudjam magam adni a pillanatnak, álljon itt egy magasztos kép egyenesen az alpári Kisbakter fészbukk-oldaláról. Ez lesz a csúcspont. Figyeljetek.