Kedveskéim!
Mint az köztudott és várható volt: szültem épp, méghozzá
természetes úton (már akinek természetes 18,5 óra vajúdás után egy kádban
ordenáré módon káromkodva és hisztizve nem mellkasból kilökni egy alient, majd
gyomorforgató vigyorral – dokumentálva lett, úgy ám, iszonyat –
hátrahanyatlani, miközben egy nagyszerű orvos bátran öltöget eltűnő cérnával, a
civilizáció nagy találmánya; én vitatkoznék), minek folyományaképpen kissé
(gúnyos kacaj, hahaha) magamba fordultam, micsoda öröm, T-800-as tejminátor
vagyok (hát legalább a szar poénok iránti olthatatlan kötődésem nem hamvadott
el, több a semminél) és abból is maximum prototípus. Annak ellenére, hogy már
egy egész hete képes vagyok életben tartani egy élőlényt – néminemű
segítséggel, de pszt – , amely korábbi tapasztalataimhoz képest komoly
sikerélmény, növények haltak, amerre jártam, s csak a bátorszívű állatok mertek
közel jönni; a gyógyászatban dolgozók és láblógázók hamis információk
áramoltatása révén végzett zavargó és / vagy felforgató tevékenysége ellenére,
kész kabaré, kb úgy viselkedtek, mintha semmit nem tudnának semmiről. Újszülött?
Mi az? És eszik? Nahát. Ráadásul ki is fossa? Ne máááár. (Külön öröm,
hogymindezt eszik-fosik-eszik-fosik tempóban teszi.)
(Helytálló, valóban semmit nem tudnak. Ámde miért? Feltétel
ez? Az élet nagy kérdései.) Beismerem, hogy néminemű takarmányozási problémáink
merültek fel, profilomba vág, anno felvettek volna az állatorvosira. Az emiatt
beütött depresszió révén hamarosan átalakulok virágmintás-pörköltszaftos otthonkás
– hajcsavarós - szőrmamuszos
istencsapássá káposztáskocka-szagú konyhában, melleim közé szorult
gyermekcsével, hasamon terjedő tejfolttal, fura szögben felszerelt kistévével,
melyben nonstop Juanok és Paulók ömlendeznek.
(Köszönöm kérdéseteket, valóban nőttek a melleim, talán
ez majd nyújt némi vigaszt, egészen addig, amíg rá nem döbbenek, hogy emiatt
egyetlen ruhámba sem férek bele eztán, s elindulok megvásárolni az első
virágmintás otthonkát.)
S ha már itt tartok, úgy döntöttem, dagonyázom kissé,
önként alámerülök s megmártózkodom a rémisztő jövőben, mely pont azért
kézenfekvő, mert egyes elemei már most fellelhetőek életemben; mikoron nacsoszt
és lekváros fánkot felváltva tömve pocokszerű orcámba sóhajtások közepette
nézem majd péntek este az aktuális tesztoszteróniás dzsézönsztetem filmet,
nyálam folyik, agyamban semmi leginkább és elpazarolt életemen kérődzöm,
ómiértnemlettempamelaanderszon vagy mégiscsakkilakarajtkellettvolnavenniahentesnél.
Mai témánk tehát a tesztoszteron. (Váratlan esemény,
ugye? Oka: hormontúltermelésem van. Vagy valami ilyes. Nem tudni, miféle
hormon, lehet, hogy csak sósav vagy óriás uborka.)
Tehát.
Az idei év augusztusa több szempontból is hihetetlen
jelentőséggel bír mindahányunk életében.
Vigyázat! Kistestűeknek és gyengébb idegzetűeknek
könnyedén fehérjepor-túltengést okozhat. Tünetei: izzadt terepmintás trikók
előfordulási arányának ugrásszerű emelkedése, megnövekedett érdeklődés a
farzseben meggyújtható gyufák iránt, szegecses és ledes bőrkabátok, dinnyehordó
járás, testméret legalább 20%-át kitevő kések indokolatlan lóbálása közterületeken
illetve otthon, tükör előtt kovbojkalapban, foncsorozott napszemüveg mindennap
3 napos borostával. Továbbá alkoholmérgezés, mely főként égetett szeszek pohár
és kortyok közötti szünetek közbeiktatása nélküli fogyasztásakor fog
jelentkezni. Ámde mindezek ellenére mégis úgy kell nekünk ez a hónap, mint
lábujjas zoknihoz a vietnámi papucs.
15-én eljövend ugyanis az Expendables 3 amerikai
bemutatója, szögegyszerű forgatókönyvvel és valós akciósztárokkal, akik még
tudták, hogy a nőknek kuss a neve, mikor történés van, és nem pillogtak
sóhajtozva a szomszédban lakó egyedülálló anyukára, néha egy doboz bonbont
elhelyezve annak ajtaja előtt, hanem végigrángatták a városon kétszer
mindenféle vad gyilok és lövöldözés közepette, végül kedélyesen a kezébe
nyomták foltos ingüket mosás céljából a kórház felé menet (ebből a momentumból
lehetett tudni, hogy ásókapanagyharang); az 1 éve szabadult Wesley Snipes-szal
(nem véletlen, hogy szerepelt Michael Jackson Bad c. klipjében, láthatjuk)
illetve a főgonoszt alakító Mel Gibsonnal.
29-én pedig maga a tündökletes David Hasselhoff
ereszkedik közénk Barbie-szerűen hosszú combjaival, és még mindig ’80-as éveket
idéző elánnal göndörödő mellszőrével, hogy elhozza nekünk a világosságot, amely
ennen testéből árad valamint további szépeket fénykorunkból, a kilencvenes
évekből. Ahh.
Ezen események kapcsán gondoltam, hogy alien használati
útmutató, kevesebb sikonyálás önmagamból és egy jó hideg barna sör utáni
vágytól gyötörten ma nem nyáladzok itt cukorpocok gyermekekről (később sem
valószínű, hogy fogok; ünneprontó vagyok, és nem tudok ülni rendesen, a legrosszabb,
mikor elfelejtem ezt és lezuttyanok váratlanul), hanem említést teszek az én
hőseimről. :D
Naakkor.
Figyelem! A menőségfaktor-mérő esetleg kiakadhat a
következőekben, ezért és az ebből fakadó esetleges károkért felelősséget nem
vállalok.
Tessenek bekészíteni legalább egy tiszta alsót / bugyit.
Nekem ez egyébként is szükséges, közvetlenül a pelenka
mellé. (Vajon az is nekem? Rejtély.)
(Megjegyzés: Alien – szolidaritásból, felteszem – olyan
ütemben fogyasztja a pempörszt, mint én a tenakomfortminiextrát, ezt is
megértük.)
Legmélyebb fájdalmamra nem lesz Expendables 4, tüntetést
fontolgatok ezügyben, micsoda hozzáállás, véleményem szerint még számos olyan
akciósztár van, aki kiválóan megérdemelné, hogy bekerüljön a panteonba, igenis
lázadjunk fel.
Több lecsúszott B kategóriás sztárt! Magasabb golyó /
halálossági arány hányadost!
·
Michael Dudikoff, aki idén 60 éves, úgy ám, az
Amerikai ninjából (aztán a 2-ből és a 4-ből is), az 1982-es Tron-ból, a
felejthetetlen Kobra című sorozatból és a valami érthetetlen módon magyarul
Halálos merülésnek és Halálos merülés 2-nek fordított filmekből, semminemű kapcsolat nincsen közöttük, két
teljesen különböző alkotás (eredetileg Crash Dive és Counter Measures címen
futottak, de a kompetens magyarokat nem lehet ilyen apróságokkal megtéveszteni,
ez ugyanaz a film nyilván). Kedvenc pillanatom tőle a wc-tartályban való
hajmosás, meg kell a szívnek szakadni, a tökéletes élrevasalt jófiú, lő, üt,
vezet, mikor mi kell.
·
Richard Dean Anderson – hát van olyan lény a
Földön, avagy akár a világegyetemben, aki ne akart volna kettő darab használt
rágógumiból és egy miltonkapocsból egy kék színű bálamadzag segítségével
halálos robbanó csapdát készíteni (vagy legalábbis az aléldozó nő szerepében
jelen lenni, amikor ez megtörténik, s már attól elfolyni a murván, hogy
véletlenül pont nálunk volt az a bizonyos bálamadzag)??? Ó, igen, MacGyverről
beszélek, a magyarországi sufnituningisták hivatalos védőszentjéről, legyen szó
kerti csap javításáról hegesztőpisztollyal egy kerekes sámlin guggolva, vagy
egy dobozos sör tehergépjárművel történő kibontásáról akár. Generációk életét
határozta meg eztán, hogy minden apró szart el kellett rakni, „mert majd jó
lesz még valamire, anyjuk, a mekgájvör is megmondta, nézd csak meg”(ebben benne
van az a ki nem mondott vágyakozás, hogy közben minden nőt megdöntött, vagy
legalábbis ezt sugalmazták és nem kellett beérnie egyetlen hajhálós hárpiával),
így aztán gyűlik a sufniban a bizbaszhalom, aminek a feléről nem is tudjuk,
hogy micsoda, törött második világháborús kabátgomb, meteoritdarab,
megkövesedett légyvállról indítható rakéta, és szökőévente egyszer valami
tényleg felhasználható lenne belőle, de nem találjuk meg a kupi alatt; míg
MacGyver mindig azt kapja elő, amire épp szüksége van, ez egy speciális
szuperképesség, körbenézni és pont észrevenni egy kis borkősavat egy töküres
szobában. Egy ilyen lehetőséget kihagyni az Expendables-ből, nem is értem.
Valaki, aki mindent megszerel és robbant és megjavít és kitalál és és és…..
Stallone és kis csapata nyilvánvalóan féltékeny volt, ennyi az egész. Bár
játszhatná a rosszfiút és lehetne egy epikus kémikus-küzdelme a végén Dolph Lundgrennel,
melynek keretében időre ezüst-nitrátot állítanának elő, de Dolph-unk suttyomban
királyvizet is készítene és azzal öntené le az álnok Richardot, aki –
pályafutása során először – nem lenne erre felkészülve.
·
David Hasselhoff – hahaha, csak nem gondoltátok,
hogy kihagyom???? A sztárt, aki egymaga ledöntötte a berlini falat karácsonyfa-,
illetve a később erről forgatott klipben már sasos-szegecses kabátban és
irdatlan kígyós övvel, amely előrevetíti az Anakonda 3 című remekművet, amely
előrevetíti a Piranha 3DD-t, tejóég. Már ez a teljesítménye is elég lenne, ámde
még arra is volt ideje, hogy a Knight Rider és a Baywatch sorozatokban is
tündököljön, lehetne a főgonosz szexuális szadista pajtása például, ő is
mindenkit megdöntött, akit csak lehetett, annyi lenne a változás, hogy itt
olyanokat is megdöntene, akiket nem lehetne és a rendezői változatban még benne
lévő bőrtangás jelenetben csillogtathatná lábacskáit, szerintem az összes
baywatch-os lány emiatt csináltatta meg a mellét egyébként, tudták, hogy ilyen
lábak mellett esélyük sincs, de valamivel ki kell tűnni, és lassítva futottak,
hogy kitöltsék a műsoridőt.
(Mellékszál, de létezik egy
olyan szuperhős-ellenség, doktorvalaki, mostmegnemmondom, akinek a
karakterlapja szerint a foglalkozása szexuális szadista, szóval bevallom, innen
nyúltam az ötletet. Jó kis foglalkozás. Ki alkalmazhatja? Vagy egyéni
vállalkozó? Plusz beszédes, hogy doktor, vajon orvosdoktor? Mert akkor értem. Az
Órakirály – ilyen is van, igennnnnnnnnn – szuperképessége pedig az, hogy
autista, bár ez már nem tartozik ide. Hű, hogy keveredek vissza a témámhoz? Egy
huszárvágással. Ezek voltak a Zs-kategóriás szuperhősök. :D )
·
Bolo Yeung – bár akadnak utánzói, senki sem
tudja úgy mozgatni brutális mellizmait, mint ő. Erről nyilvánvalóan mindenkinek
beugrik, Véres játék és Dupla dinamit, szeretném látni azt az epikus mozdulatot
a hozzá tartozó epikus arckifejezéssel egy jófiú-szerepben, elég hatásos lenne.
Ámbár a jutub tanúsága szerint mégsem oly magas, mint hittem ifjoncan és
naivan, nem baj, állíthatják emelvényre, úgyis a mellizom a lényeg, a lábára
senki nem kíváncsi, arra ott van Dévidünk.
·
Cynthia Rothrock – magassarkúban karatéjozott,
emberek!! Legalább egy tízperces főhajtást érdemel. Neki szánt szerep: a
főgonosz nője; vajon meg merné-e ütni Stallone és baráti köre? Illetve látok
lehetőséget a magassarkúba beépíthető változatos fegyverek felvonultatásában
is.
Így átgondolva érdemes lenne őket egy külön filmre
összehívni és meggyőzni az Asylum stúdiót, hogy The Consumables címen
forgassanak filmet velük.
Új célom tehát ez, támogatásokat elfogadok, sőt
igényelek.
Ugyanitt fejőgépet vennék. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése