Kedveskéim!
Akik a legkisebb mértékben is ismernek, avagy már legalább egy alkalommal folytattak velem interaktív kommunikációt, remélem, egy percig sem gondolták komolyan, hogy a korábbiakban említett igen (sőt meglepően) kevés bonyodalommal képes vagyok megvalósítani egy komplett összecsomagolást-költözést.
Nos, a borúlátók ujjonghatnak (következhet a dínom, s kebelbarátja, dánom és minden ilyesféle, bár - feltételezem - csak igen diszkréten, mivel az említett csoportba tartozó egyedek már csak nevükből kifolyólag is nem túlzóan optimistáskodják el általában a dolgokat), s hangot adhatnak felhőtlen (avagy kissé ugyan felhőzött) örömüknek, miképp egy csodás, nem túl tikkasztó nyári napon a kisbárányok a harmatos réten a döglött farkas bűzlő teteme fölött viháncolva, mivel VALÓBAN semmiféle feladatot - legyen mégoly egyszerű is - nem tudok abszolválni lehetséges katasztrófák százainak létrejötte nélkül. (Mint a káoszelmélet-beli pillangó, úgy hiszem.)
Természetesen erre van magyarázat, rögtön kettő is, micsoda szerencse. Az elsőt nem fejteném ki, mert rossz fényben tüntet fel, míg a másik, enyhén fatalista elmélet szerint viszont amíg meg nem tanulom, hogy szepegve üldögéljek az árokparton, a hercegre vagy bármiféle képződményre - akit adott pillanatban hajlandó vagyok hercegnek elfogadni - várva, ahelyett hogy a testemnél nagyobb tömegű anyagokat mozgatok irdatlan távolságokra, addig ne is várjak mást, mint szenvedést és kínt.
Márpedig soha nem fogom magamévá tenni ezt a nézetet, kissé elhagytam már ama életkort, mikor az ember naiv lánya még fogékony az új gondolatokra, ez van, bele kell törődni, hogy fejem fölött állandóan hóhérbárd lebeg, s New Yorkban állandóan esni fog az eső.
A tegnapi nap folyamán ugyanis Hősnőnk (aki én vagyok, csak hogy tisztázzuk a homályos részleteket) további két gigaszatyornyi költöztetendő holmit halmozott össze, mely a következőkből állt össze ügyesen: cipők, doboz, cipők, bögrék, tárolók, vízforraló, tányérok, további cipők és egy műanyag koponya zöld kalapban. Látható tehát, hogy valóban a cipők fogják okozni a vesztemet (a másik lehetőség, hogy rám zuhan egy bögrékkel teli polc, amely nem bírta már tovább, holott ivóedényeimet jelentős mérvű szelekciónak vetettem alá akaratomon kívül az elmúlt hetekben, és még így is...)
A tárgyak mennyiségét - melyből 3 megacápát ki lehetett volna hozni kis költségvetéssel, azok legalább önjáróak - látva kedveskénk teljesen összezuhant, s addig hezitált azon, hogy vajon megérné-e taxit hívnia a lakbérének megfelelő összegért, s mindezek mellé elviselni az undorkodó megjegyzéseket a tehervontatók mibenlétét illetően, cserébe azért, hogy áramvonalasan és észrevétlenül suhanjon át a városon, hogy majdnem lekéste az utolsó buszt, mely új otthonába repíti mindösszesen 350 forint ellenében.
A problémák a járművön kezdődtek - illetve igazából a felcihelődéssel, s magán a tömegközlekedési eszközön teljesedtek ki. Tudtuk eddig, hogy a bkv valójában a borzasztóan közel vagy rövidítése, bár hajlok rá az éji események fényében, hogy elhiggyem: az a "b" valójában büdöset jelent, méghozzá káros mértékben. Ez a szagfelhő két darab részeg körül tárgyiasult mellbevágó erővel, de Zsuzsánk már nem menekülhetett, hiába folyt a könnye. Az első illuminált utastárs erőszakos jedire (legnagyobb bánatomra nem Hayden Christensen-esre) itta magát (bár inkább sith volt véleményem szerint, mind külcsín, mind belbecs alapján), s mivel érezte, hogy vele van az erő, kötözködni kezdett. Namost, Kedveskéim, két irdatlan szatyorral az ember lánya nem kötözködik vissza, mert rajtaveszt, hiszen a futás lehetősége sajnálatos módon kizárt, ezáltal maximum köpni tud, aminek inkább csak lélektani hatása van. Szerencsére (ez relatív, elismerem) megjelent egy lány az ajtóban, aki melleinek jelentős méretével új irányt adott az erővonalaknak. Zsuzsánk boldog és elégedett, ha utánahajítanának egy plasztikai sebészeti kupont, kacagva dobná vissza. De hahh. Kettes számú illumináltunk mindeközben csendben és alattomban maga alá vizelt. Ez nem sokat javít a helyzeten, bár szemlátomást néhányan észre sem veszik, mint például az az ifjonc, ki flegmán bámul tova technót hallgatva, pedig jobban tenné, ha visszatérne a jelenbe, Kedveskék, mert az újonnan képződött patak épp az ő padlóra helyezett táskáját öleli körbe lágyan ringatózva.
Attól sem lesz jobb már az élet, hogy egy jóképességű önjelölt ellenőr elém lép, hogy a szatyraim és a járműveken szállítható csomagok maximum mérete közti különbségekről értekezzen, de fáradt mosollyal leszerelem hamar, vagy észérveim hatottak rá, vagy a táskámból szerencsétlenül kilógó, enyhén rozsdás olló s festékfoltos köpeny.
Nos, Kedveskék, Zsuzsánk levergődik hasmánt a buszról és mélyet szippant az orgonaillatú levegőbe. Ezt a stratégiai pillanatot választja nagyobb szatyrának mindkét füle, hogy feladja az egyenlőtlen küzdelmet a gravitációval és halk reccsenéssel átadja magát a múltnak s az enyészetnek. Kedveskénk már fel sem veszi, rezignáltan megragadja az immáron fülmentesült hordozóeszközt az oldalánál fogva és húzni kezdi maga után, miképp a rabszolgarénszarvasok a kövér és pohos Télapót, aki duhaj nótákat dalolász. Mutatványára - feltételezhetően az okozott zajártalom miatt - még e kései órán, közeledvén az éjfélhez is számosan felfigyelnek, ámde senki nem segít. Nyilván azt hiszik, hullát vonszol, van valami a viselkedésében, mint máskor is, ami erre enged következtetni. Aki ilyen nemtörődöm módon hurcol egy zsákot a napnak ebben a szakában, az biztos rosszban sántikál, mert még csak meg sem próbálja leplezni.
Hősnőnk szeretné, ha valaki kihívná rá a rendőrséget legalább, akkor legalább hazavivődne, de nem, senki. Szomorú ez. Bár hamarosan eltörpül a másik boldogtalanságot sugárzó tényadat mellett, hogy a súrlódástól a műanyag sebes romlásnak indult, miképp Déva vára, azt hiszem, s néhányan szintén az alul lévő tárgyak közül, bár ezzel csak a későbbiekben szembesülünk. A csoszogó hang enyhe égésszaggal társul.
Majd váratlan megváltás érkezik, egy remek biciklis férfi személyében, aki az utolsó száz méteren hihetetlen jelentőségű önfeláldozásról tesz tanúbizonyságot, s hősnőnk rémisztő terhét részben annak lakáig cipeli, melyet hálatelt szívvel innen is köszönök, bár finom utalásokat tesz arra, miszerint a közelben lakó gyermekei már nyugovóra tértek, jelezvén, hogy önös érdekből nyújtott segédkezet, lévén egyre elviselhetetlenebb a kedvesként által okozott zörej. (Ami mit sem változtat azon a tényen, hogy kedveskénk annyira boldog, hogy legszívesebben jótevője lábai elé vetné magát, hogy tegyen a testével, amit csak óhajt, cserébe hősiességért. S bár izmai egyetlen szisszenéssel omlottak össze mind egy szálig, szerencsére önkontrollja még ép, így nem teszi.)
Ahh, végre itthon! Bár a kaputelefonnál Zsuzsánk a lendülettől meginog, s emiatt egy újabb bögrét sikerül szétcsattantania a lépcsőn, úgy látszik, ez a mindenkori áldozat a Költözésszörny oltárán.
De ezzel még mindig nincs vége, Kedveskéim, mivel következik a III. felvonás, a Négyzsákos Püspökladányi Menet!!!! Felmerül a kérdés újra, hogy miért és honnan termelődött ennyi holmi itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése