Alkohol

Kedveskék!

Egy igen-igen tanulságos történetet osztok meg veletek alant.

Mindenki által forrón imádott hősnőnk, K. Zsuzsa (aki még mindig 26+, habár időnként sokkal többnek látszik; egyébként mindannyian tudjuk, hogy a cseles eladók és pincérek, akik továbbra is egybehangzóan állítják, hogy hősnőnk nem néz ki 18-nak sem, és annak gúnykacajával mit sem törődve személyi igazolványt követelnek, akárhányszor alkoholtartalmú italokat óhajt bevinni roncsolt szervezetébe, hazudnak mind, bár nem világos, hogy mi motiválja őket valójában) egy csodás hajnalon ébresztőóra-csörgésre serkent fel, és csontig hatóan érezte, hogy az előző esti úgynevezett muri folyományaként továbbra is erőst illuminált állapotban található, mit sem segített ezen egynéhány óra alvás.

Mikor ezt konstatálta, hörnyögve fordult volna másik oldalára, félhalkan és kissé akadozó nyelvvel szidva saját kevés eszét, hogy tulajdonképpen miért is állított be ébresztőórát szombat hajnalra, amikor villámként hasított belé a felismerés: távoli vidéken élő családjának ígért be kevéssé előrelátóan, mondhatni könnyelműen egy látogatást.

Zsuzsánk visszahanyatlik, vajmi kevéssé érezve jelenlegi önmagát alkalmasnak bárminemű család vagy egyéb élőlények elviselésére (ez jelen állapotban kiterjed az egész világegyetemre, annak legutolsó amőbájáig), de aztán némi lelkiismeret-furdalással terhelt szundi funkció után mégiscsak talpra kászálódik.

Sejthetjük, hogy nincs benne sok köszönet.

Határozottan állíthatjuk, hogy a józanodás még várat magára, Zsuzsánk ugyanis a konyhában (bár hogy hogy jutott le odáig élve, az örök rejtély) üldögélve próbálja rendezni fejében az ismereteket és a tennivalókat, de még ezt sem tudja végrehajtani kapaszkodás nélkül.

Lezuhanyozik és dönti magába a kávét (már ki sem tölti pohárba, Kedveskék, úgy bizony), de nem észlel jelentős változást állapotában, világa eztán is vidor, belseje zsizsegős és mindennek legalább két, de az is megeshet, hogy három körvonala van. (Ez utóbbi tény jelentősen emlékeztet a „Zsuzsa nem vett fel szemüveget és a messzeségbe óhajt tekinteni” alapszituációra, annak minden idegesítő felhangja nélkül és ezúttal szemüvegben.)

Halványan motoszkál a fejében egy gondolatkezdemény, hogy némely tárgyat haza akart vinni magával, így egy nagyon izgalmas fél óra vár rá, amíg meg tudja nevezni ezen dolgokat és a lakásban elfoglalt körülbelüli helyüket, miközben igyekszik megmaradni a 20 százalékos hibahatáron belül.

Elindul végül és ezen a napon az első halványan értelmes ötlete, hogy sétál a vasútállomásig, merthogy a friss levegőn majd jobb lesz az élet.

Nem lesz jobb, Kisdrágák, ezt mindahányan tudjuk.  Undok latyak van, kedveskénken magassarkú, kedveskénk belsejében pedig felhőtlen vihánc.

Viszont útjába akad egy gyorsétterem, melyet más – józanabb – alkalommal sikítva kerülne el, de e pillanatban másra sem vágyik törődött szervezete, mint pár, remek szoftyos, ízfokozó ízű, hamburgernek hazudott élelmiszer jellegű készítményre, mely az eddiginél jobban megdolgoztatja éppen túlórázó máját. Egyedül ettől remél enyhülést, mert mint tudjuk, két negatív dolog előjele furmányosan pozitívvá változik, és szívünkön eluralkodik a béke.

Így hősiesen odatapasztja testét az étkezde ajtajához, és közel 5 percig megpróbál bejutni, amikor figyelmes lesz arra az anomáliára, hogy a gonosz hely szombaton reggel fél 8-kor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, zárva tart. Zsuzsánk csalódott hangokat hallat, fejét az üveghez nyomja, mintegy gondolatátvitellel próbálván bejutni, egy vágyakozó búcsúpillantást vet az üvegajtó mögötti világra, majd törve ballag tova. (Bent, az étteremben az eddig a takarítószeres szekrényben rémülten egymáshoz simuló, rosszul fizetett alkalmazottak felsóhajtanak: „elmúlt a zombiveszély”; majd nyitásra készen előkászálódnak. A gyártósorról legördülnek az első kompakt falatok. Hősnőnk már messze jár.)

Megérkezvén a vasútállomásra, mely – legnagyobb szomorúságára – a legkevésbé sem jelenti útja végét, sikeresen jegyet vásárol. Apró örömök az életünkben. Még tudja, honnan jött és hová tart. Nem kis dolog ez, Kedveskék, pláne egy ilyen derűtlen hajnalon.

Sikerélményét elhomályosítja, hogy éhes – mint mindig. Szerencsétlenségére talál egy nyilvánvalóan nem EU-konform bódét, amely szendvicsekkel várja a szórakozni vágyókat e korai órán.

Zsuzsánk mindjárt kettőt vásárol, de ezt rosszul teszi. Hab a tortán, hogy egy kevés képzavarral éljek, hogy az egyik szendvics, ha szabad így neveznem; szalámisnak hirdeti magát fennen, míg társa egyszerű vegetáriánus. (Sosem tudom, hogy helyesen írom-e le ezt a szót. Megzavar folyton, hogy egy szimpla ékezet elhagyásával rögtön vulgárissá válik, és nem tudok szabadulni ettől a képtől.)

Kedveskék! Bizonyítván, hogy ez a világ csak ostoba kitalációk és összeesküvések kibogozhatatlan szövedéke, megrémülve kell tudomásul vennem, hogy MINDKÉT SZENDVICSBEN UGYANANNYI A KALÓRIA!!! Hogy számolták ezt ki? És főleg kicsoda? Szinte látom, ahogy J. néni (nevét személyiségi jogok miatt nem közölhetjük) kora hajnalban enyhén mosdatlan kézzel frissentartó fóliába tekeri a két különféle szikkadványt, majd sóhajtva lerogy a kalóriatáblázat elé. Kint a tehén egyre harsányabban bőg, J. bácsi pedig (aki igazából B. persze) pedig ordít, mert ráborult 10 mázsa kuglizott tölgy. J. néni ekkor káromkodva és változatos szentek neveit többfajta szexuális jellegű tevékenységgel kapcsolatba hozva  az asztalra csap, majd a „szalámis” és „uborkás” rubrikába is ugyanazt a számot írja be. Ezután az ostoba fővárosiakat szidva kimegy az udvarra és megeteti a tehenet és kimenti J. bácsit (aki B.), tartva a fontossági sorrendet.

Az a bizonyos ostoba (fél)fővárosi, jelesül hősnőnk, pedig elfogyasztja a pokolnak eme két szendvics képében földre taszajtott helytartóját, melyek kellemdúsan tapadnak egyébként is porzó szájpadlására. A 2,5 órás vonatút határozottan a hasznára van, csak azt bánja, hogy mindösszesen fél liter ásványvízzel készült, holott szervezete érezhetően már az agyából szívja ki az utolsó nedvességcseppeket. Döntését persze jelentősen befolyásolta, hogy a vonatokon csak akkor lenne hajlandó használni a mosdót, ha Pókemberként fel tudna tapadni a plafonra és nem kellene hozzáérnie semmihez. (Nem véletlenül választott olyan hivatást, melyhez erőst ajánlott a sterilizáló vizsga.) Bár jelen állapotában valószínűleg a folyadék után áhítozó pórusainak szívóhatása bárhová odaragasztaná.

Végül, Kedveskék, Zsuzsánk sikeresen hazatért, még pont időben egy kis étvágygerjesztő ebéd előtti  pálinkához…. :D