Mindenki nagy kedvence,
K. Zsuzsa, a látszat és a várakozások ellenére sem pihen, hanem továbbra is
aktívan tevékenykedik a közjó érdekében. Legutóbb azt eszelte ki, hogy randizni
fog, végre egy általa moszatfölötti műveltségűnek titulált egyeddel, ó igen,
mert képes rá és mert megérdemli. Meg is érdemelte.
Az ominózus nap tragédiákkal terhelve indult, melyekből már következtetni lehetett volna a végkifejletre illetve arra, hogy jobb lett volna az elkövetkezendő 24 órát egy paplan alatt dünnyögve tölteni.
Indításként imádott Zsuzsánk szembesült a ténnyel, miszerint ügyesen nem otthon aludt csudás kis házában és habár az éjszaka volt benne annyi erő és bátorság, hogy egy galérián térjen nyugovóra; reggelre ez az erő könnyed lepkeként libegett tova, kedvencünk ezáltal fennszorult a magasban, melyet többé nem hagyhat el. Egy sürgető kényszer hatására azonban megtette mégis, ám az eltelt hosszú idő alatt a sürgető kényszer üvöltve parancsolóvá változott.
Pedig nagy igazság, hogy lefelé mindig könnyebb, mert segítő kezet nyújt pajtásunk, a gravitáció.
(Azóta sem hagyja nyugodni a kérdés: vajon hogy jutott fel? Űrlények rabolták el talán? Vagy egy sanda terrorista így próbálta túszul ejteni?)
Ezután lezuhanyzott. E tevékenység problémakörével már behatóan megismerkedhettünk korábban, ám egy új hibalehetőség ütötte fel csúf fejét. Nyilvánvalóan egy előre nem látható meghibásodás folytán a zuhanyzáskor a gipszre rögzített szemeteszsák - melynek testvéreire nem volt effajta panasz eleddig- elvesztette vízhatlanságát és a föld édesvízkészletének jelentős hányada K. Zsuzsa lábgipszébe távozott.
Nagyjából 23 perces kitérő következett, melynek főszereplőjévé egy hajszárító lépett elő, ám nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, makacsul ragaszkodva ahhoz az ostobasághoz, hogy nevéből kifolyólag csak hajat óhajt szárítani, a gipsz pedig nem szerepel a munkaköri leírásában.
Ezen a ponton Zsuzsánk már késésben volt kissé.
De mindannyian meglepődnénk, ha el tudott volna indulni. Ebben az esetben felvetődne a gyanú, hogy másvalakiről szól a történet.
Hősünk tehát szitkok és sóhajok közepette feladta az egyenlőtlen küzdelmet a vizes gipsszel, mely diadalmasan tocsogva félrevonult.
Ekkor csapott újabbat a sors: az előző délután kimosott farmernadrág szintén víztől csöpög (úgy látszik, ez volt a nap legkedveltebb tevékenysége), és ó, nem áll rendelkezésre egyéb, száraz alsóruházat.
Ezen a ponton hősnőnkön úrrá lett az apátia, s vizes cimboráiba burkolózva kilépett a jeges szélbe.
Nem is sejtette, hogy miféle izgalmas csemegéket tartogat számára a délután. azt viszont érezte, hogy nem terem neki semmiféle babér.
Kedvelt kolleganőjével például dokumentumokat válogattak egy fénymásolószalonban, lehajolt holmi padlón heverő kupacokért és sikerült enyhe terpeszállásból egy remek ívű seggreülést bemutatnia. Valószínűsíthetően csak eldőlt, mert terpeszülésbe érkezett. Kolleganője becsületére legyen mondva, hogy nem röhögött fel hangosan, feltehetően tapintatosan csak sokkal később, otthon. (Köszi, Anett. :D)
Munkaidő után és az ominózus randi előtt - szokásától eltérően - fájdalomcsillapított óhajtott, mégpedig azonnal és sokat, így egy patikába kocogott. A kompetens patikuslány jól megfenyegette galádul, hogy Fraxiparine barátunk nem összeegyeztethető semmiféle fájdalomcsillapítóval, mert növeli a gyomorvérzés kockázatát, majd ezzel a lendülettel mégis kiválasztott egyet random és figyelmeztetések közepette útjára bocsájtotta K. Zsuzsát, aki azóta is rettegve hordja magával a gyógyszert. Szabadulni sem mer tőle - bár voltak gyenge próbálkozások -, mert amilyen veszélyes ez a készítmény, még a végén megtámadja hősnőnket, aki jelen állapotában nem tudna védekezni.
Persze egész nap minimális tápanyagmennyiségett vitt be leharcolt szervezetébe, mert mostanság az étel, mint olyan nem feltétlenül talál kedvező fogadtatásra.
És mindezek után elérkezett A Randi az előzetesen némileg nagyképűnek találtatott fiúval. Zsuzsánk késett, persze, s minimális megmaradt hiúságának köszönhetően a denevérszerű hunyorgást választotta a leukoplasztos szemüveg - és a látás - helyett.
Nos, Kedveskék, már akkor eldőlt minden, mikor a fiú integetéssel próbálta magára felhívni a figyelmet. Innentől számítjuk K. Zsuzsa egyik hiperkellemetlen randiélményét (nem a legkellemetlenebbet szerencsére, az letális hatású lett volna hősnőnk jelen állapotában), melynek folyamán nagyon sokszor érezte, hogy lenézés áramlik az irányába, illetőleg megfordult a fejében, hogy ő csak egy előadás külső szemlélője. Nos, meglehetősen rosszul reagálta le, ezt készséggel hajlandó elismerni, ámde sikeresen leszűrt két tanulságot:
1. A moszatok kedvesek.
2. Ne randizz, ha egyébként éppen elütött egy autó.
Ne menjetek sehová, jön a folytatás. :)
Az ominózus nap tragédiákkal terhelve indult, melyekből már következtetni lehetett volna a végkifejletre illetve arra, hogy jobb lett volna az elkövetkezendő 24 órát egy paplan alatt dünnyögve tölteni.
Indításként imádott Zsuzsánk szembesült a ténnyel, miszerint ügyesen nem otthon aludt csudás kis házában és habár az éjszaka volt benne annyi erő és bátorság, hogy egy galérián térjen nyugovóra; reggelre ez az erő könnyed lepkeként libegett tova, kedvencünk ezáltal fennszorult a magasban, melyet többé nem hagyhat el. Egy sürgető kényszer hatására azonban megtette mégis, ám az eltelt hosszú idő alatt a sürgető kényszer üvöltve parancsolóvá változott.
Pedig nagy igazság, hogy lefelé mindig könnyebb, mert segítő kezet nyújt pajtásunk, a gravitáció.
(Azóta sem hagyja nyugodni a kérdés: vajon hogy jutott fel? Űrlények rabolták el talán? Vagy egy sanda terrorista így próbálta túszul ejteni?)
Ezután lezuhanyzott. E tevékenység problémakörével már behatóan megismerkedhettünk korábban, ám egy új hibalehetőség ütötte fel csúf fejét. Nyilvánvalóan egy előre nem látható meghibásodás folytán a zuhanyzáskor a gipszre rögzített szemeteszsák - melynek testvéreire nem volt effajta panasz eleddig- elvesztette vízhatlanságát és a föld édesvízkészletének jelentős hányada K. Zsuzsa lábgipszébe távozott.
Nagyjából 23 perces kitérő következett, melynek főszereplőjévé egy hajszárító lépett elő, ám nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, makacsul ragaszkodva ahhoz az ostobasághoz, hogy nevéből kifolyólag csak hajat óhajt szárítani, a gipsz pedig nem szerepel a munkaköri leírásában.
Ezen a ponton Zsuzsánk már késésben volt kissé.
De mindannyian meglepődnénk, ha el tudott volna indulni. Ebben az esetben felvetődne a gyanú, hogy másvalakiről szól a történet.
Hősünk tehát szitkok és sóhajok közepette feladta az egyenlőtlen küzdelmet a vizes gipsszel, mely diadalmasan tocsogva félrevonult.
Ekkor csapott újabbat a sors: az előző délután kimosott farmernadrág szintén víztől csöpög (úgy látszik, ez volt a nap legkedveltebb tevékenysége), és ó, nem áll rendelkezésre egyéb, száraz alsóruházat.
Ezen a ponton hősnőnkön úrrá lett az apátia, s vizes cimboráiba burkolózva kilépett a jeges szélbe.
Nem is sejtette, hogy miféle izgalmas csemegéket tartogat számára a délután. azt viszont érezte, hogy nem terem neki semmiféle babér.
Kedvelt kolleganőjével például dokumentumokat válogattak egy fénymásolószalonban, lehajolt holmi padlón heverő kupacokért és sikerült enyhe terpeszállásból egy remek ívű seggreülést bemutatnia. Valószínűsíthetően csak eldőlt, mert terpeszülésbe érkezett. Kolleganője becsületére legyen mondva, hogy nem röhögött fel hangosan, feltehetően tapintatosan csak sokkal később, otthon. (Köszi, Anett. :D)
Munkaidő után és az ominózus randi előtt - szokásától eltérően - fájdalomcsillapított óhajtott, mégpedig azonnal és sokat, így egy patikába kocogott. A kompetens patikuslány jól megfenyegette galádul, hogy Fraxiparine barátunk nem összeegyeztethető semmiféle fájdalomcsillapítóval, mert növeli a gyomorvérzés kockázatát, majd ezzel a lendülettel mégis kiválasztott egyet random és figyelmeztetések közepette útjára bocsájtotta K. Zsuzsát, aki azóta is rettegve hordja magával a gyógyszert. Szabadulni sem mer tőle - bár voltak gyenge próbálkozások -, mert amilyen veszélyes ez a készítmény, még a végén megtámadja hősnőnket, aki jelen állapotában nem tudna védekezni.
Persze egész nap minimális tápanyagmennyiségett vitt be leharcolt szervezetébe, mert mostanság az étel, mint olyan nem feltétlenül talál kedvező fogadtatásra.
És mindezek után elérkezett A Randi az előzetesen némileg nagyképűnek találtatott fiúval. Zsuzsánk késett, persze, s minimális megmaradt hiúságának köszönhetően a denevérszerű hunyorgást választotta a leukoplasztos szemüveg - és a látás - helyett.
Nos, Kedveskék, már akkor eldőlt minden, mikor a fiú integetéssel próbálta magára felhívni a figyelmet. Innentől számítjuk K. Zsuzsa egyik hiperkellemetlen randiélményét (nem a legkellemetlenebbet szerencsére, az letális hatású lett volna hősnőnk jelen állapotában), melynek folyamán nagyon sokszor érezte, hogy lenézés áramlik az irányába, illetőleg megfordult a fejében, hogy ő csak egy előadás külső szemlélője. Nos, meglehetősen rosszul reagálta le, ezt készséggel hajlandó elismerni, ámde sikeresen leszűrt két tanulságot:
1. A moszatok kedvesek.
2. Ne randizz, ha egyébként éppen elütött egy autó.
Ne menjetek sehová, jön a folytatás. :)
Kedveskék!
Itt a folytatás. Kétségkívül igen eredeti és üde befejezése a történetnek, bizonyítva, hogy semmifajta fikció nem érhet a nyomába a valóságnak.
Az ominózus fiú, történetünk cseppet sem szimpatikus mellékszereplője elolvasta tegnapi bejegyzésemet. Méltóságában megbántva s egója sárba tiprását érezvén üzenetet küldött, melyben jelezte felém, hogy letörölt az ismerősei közül.
Ahhhh, minő veszteség.
Szívem sajog, s újra az óvodában érzem magam. "Nem vagyok a barátod többet."
Ám legyen.
Csak győzzek félreugrálni a felém szálló homokozólapátok elől.
:D
Itt a folytatás. Kétségkívül igen eredeti és üde befejezése a történetnek, bizonyítva, hogy semmifajta fikció nem érhet a nyomába a valóságnak.
Az ominózus fiú, történetünk cseppet sem szimpatikus mellékszereplője elolvasta tegnapi bejegyzésemet. Méltóságában megbántva s egója sárba tiprását érezvén üzenetet küldött, melyben jelezte felém, hogy letörölt az ismerősei közül.
Ahhhh, minő veszteség.
Szívem sajog, s újra az óvodában érzem magam. "Nem vagyok a barátod többet."
Ám legyen.
Csak győzzek félreugrálni a felém szálló homokozólapátok elől.
:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése