Kedveskék!
Ha netán valaki is titokban azt remélte, hogy a gipsz ex-ek után maga a történet is vidáman lezárul, miképp egy Grimm-mese, melyekben az általános tapasztalat szerint különös lelkesedéssel, némi bájjal, de leginkább szúró – vágó eszközök tömegével hentelik a népet és még az úgynevezett jók is elnyerik méltó büntetésüket (megemésztődik egy-egy végtagjuk illetve kómába zuhannak és hasonló mulatságok), azoknak óriás kiábrándulás fog következni.
Most.
A történet könnyed része (a kedves és jóképességű törés) ugyan már a feledés ragacsos homályába merült, de K. Zsuzsa (hihetetlen, de még mindig 25) életébe férkőzött helyette egy nagy, sötét, szúrós szagú árnyék, mely zordabb és kegyetlenebb, mint egy rosszul sikerült zöldbabfőzelék, mely a konyhapulton felejtődött egy magányos hétvégére. Az ő neve pedig (gyengébb idegzetűek abbahagyhatják): ELJÁRÁS.
K. Zsuzsa kicsiny szíve már e ponton hőn áhítja vissza azon időszakot, mikor teljes mozgásképtelenségbe dermedve egyetlen célja volt csupán: időben eljutni a fürdőszobába légiesnek nem nevezhető balettlépéseket (a lépés erősen eufemizált kifejezés a csuszamolásra) produkálva; pedig még csak most jön a fenékig tejfel. (Általánosan fenékig, nem konkrétan kedvencünkéig)
(Rendezői instrukció: jeges borzongás fut végig a közönségen)
Elemezzük ezt a szót, hogy pontosabban megérthessük mélyen gyökerező rettentőségének mibenlétét. Eljárás – egy főnév, ez első körben is szembeötlő. Borzadályos, de rendszeres gyakorisággal előforduló tevékenységet sejtet.
És itt merül fel a stratégiai kérdés: hova is járunk el tulajdonképpen???
Nos, erre könnyű megadni a választ. K. Zsuzsa – vagy ahogy mostanában emlegeti magát: átlagos testalkatú sértett – a rendőrségre jár el.
És be kell vallanunk: izmos testű ifjonti rendőrök olajos testének látványában vajmi kevés része van.
Sajnos e tekintetben motiválatlan marad.
Miután egy szimpla asztali lámpának ügyesen álcázott vallatólámpa fénykörében gyors egymásutánban, ámde mindhiába olyan kérdések szegeződnek elszoruló torkának, mint „hány méterre esett a táska”, „lehetséges-e, hogy a jármű hozzáért a szatyrot tartó kezéhez”, „van-e magyarázata arra, hogy Ön hipergyors és láthatatlan, azonkívül, hogy Ön szupermen avagy egy idegen bolygó küldötte”, „hány éves a kapitány” és „mi a szerepe az ATP-nek a fehérjeszintézisben”, meggyötört lelkének már az izomtalan testek is felüdülést jelentenének.
Ám ilyenek sincsenek közel s távol.
(Megjegyzem, sokkal könnyebb lenne vallomást tenni úgy általában, ha megértő tekintetű, csak nemükben ellenkező, minden más tekintetben készséges ifjak hordanának elé csokoládés bonbonokat.)
Mivel K. Zsuzsa mindösszesen az utolsó kérdésre tudna hitelt érdemlően reagálni, ezért dobnak neki egy barátot: Bizonyítási Kísérletet, közkedvelt nevén BizKist.
Nos, új pajtásunk, BizKis, egy fülledt májusi éjszakán jött világra, este 9 óra tájban. Azért ezt az időpontot választotta, mert általános vélekedés szerint – megjegyzem, Zsuzsánk a legkisebb mértékben sem osztja ezt a nézetet, de az ő véleménye csak akkor számottevő, ha felmerül a „a szatyron található pöttyök száma hányszorosa a pí 19. számjegyének” – a végtelen tér – idő kontinuumnak ez az egyetlen pillanata, mely pontosan felidézi a december 31-ét, mint olyant.
A BizKis, kedveskék, egyfajta utólagos helyszíni szemle.
Igen, Kedveskék, A Helyszínen.
K. Zsuzsa (most 92 –nek szeretné érezni magát, tekintve, hogy az átlagéletkor ettől jócskán elmarad) óriási dilemmával küzd.
Ha lehányja a helyszínt, az hatóság elleni izgatás, ha nem hányja le, az bizonyíték visszatartása.
Mit tegyen? Mit tegyen?
A reklám után kiderül.
Reklám.
(Ide kerülhetne az Ön cégének a neve is, igen szerény javadalmazás fejében: Fontolja meg és hívjon!)
Maga a BizKis, átlagosan kellemes hangulatban telt, Drágáim. Habár nem volt olyan jó, mint a testi kapcsolat + csokoládé + rock’n’roll kombinációja, de a „jajj, felszedtem egy 15 éves srácot kávbojkalapban”-t magasan átugrotta. A végére Zsuzsánk egészen megbarátkozott vele, sőt, fontolgatja, hogy létrehoz számára egy fészbukk – profilt. (Nem a 15 éves srácnak kávbojkalapban. )
K. Zsusza kedvéért ugyanis egy egész utcát (jó-jó, csak kétsávos utcát, de akkor is utca!) zártak mindezidáig bujkáló, szépséges rendőrifjak (igaz, ruhában – ez sokat levont az akció értékéből…) és kiválóan egész portfóliója készült minden elképzelhető irányból és szögből.
Habár egyes esetekben feneke sajnos minden bizonnyal elfoglalta a képtér nettó 80%-át, azért többnyire igyekezett előnyösen pozicionálni magát. Sminkje natúr, lágy szellő lengedez, elterelt járművek kipufogógőze száll. Valószínűleg divatba fogja hozni a „Pózolj zebrával”, „Pózolj autóhorpadással”, „Pózolj kátyúval”, „Pózolj útpadkával” fogalmakat, a munkahelyi nagyszerű „Pózolj komposzttal” után.
Ez egy üstökösként felívelő karrier kezdete, Kedveskéim.
Ha netán valaki is titokban azt remélte, hogy a gipsz ex-ek után maga a történet is vidáman lezárul, miképp egy Grimm-mese, melyekben az általános tapasztalat szerint különös lelkesedéssel, némi bájjal, de leginkább szúró – vágó eszközök tömegével hentelik a népet és még az úgynevezett jók is elnyerik méltó büntetésüket (megemésztődik egy-egy végtagjuk illetve kómába zuhannak és hasonló mulatságok), azoknak óriás kiábrándulás fog következni.
Most.
A történet könnyed része (a kedves és jóképességű törés) ugyan már a feledés ragacsos homályába merült, de K. Zsuzsa (hihetetlen, de még mindig 25) életébe férkőzött helyette egy nagy, sötét, szúrós szagú árnyék, mely zordabb és kegyetlenebb, mint egy rosszul sikerült zöldbabfőzelék, mely a konyhapulton felejtődött egy magányos hétvégére. Az ő neve pedig (gyengébb idegzetűek abbahagyhatják): ELJÁRÁS.
K. Zsuzsa kicsiny szíve már e ponton hőn áhítja vissza azon időszakot, mikor teljes mozgásképtelenségbe dermedve egyetlen célja volt csupán: időben eljutni a fürdőszobába légiesnek nem nevezhető balettlépéseket (a lépés erősen eufemizált kifejezés a csuszamolásra) produkálva; pedig még csak most jön a fenékig tejfel. (Általánosan fenékig, nem konkrétan kedvencünkéig)
(Rendezői instrukció: jeges borzongás fut végig a közönségen)
Elemezzük ezt a szót, hogy pontosabban megérthessük mélyen gyökerező rettentőségének mibenlétét. Eljárás – egy főnév, ez első körben is szembeötlő. Borzadályos, de rendszeres gyakorisággal előforduló tevékenységet sejtet.
És itt merül fel a stratégiai kérdés: hova is járunk el tulajdonképpen???
Nos, erre könnyű megadni a választ. K. Zsuzsa – vagy ahogy mostanában emlegeti magát: átlagos testalkatú sértett – a rendőrségre jár el.
És be kell vallanunk: izmos testű ifjonti rendőrök olajos testének látványában vajmi kevés része van.
Sajnos e tekintetben motiválatlan marad.
Miután egy szimpla asztali lámpának ügyesen álcázott vallatólámpa fénykörében gyors egymásutánban, ámde mindhiába olyan kérdések szegeződnek elszoruló torkának, mint „hány méterre esett a táska”, „lehetséges-e, hogy a jármű hozzáért a szatyrot tartó kezéhez”, „van-e magyarázata arra, hogy Ön hipergyors és láthatatlan, azonkívül, hogy Ön szupermen avagy egy idegen bolygó küldötte”, „hány éves a kapitány” és „mi a szerepe az ATP-nek a fehérjeszintézisben”, meggyötört lelkének már az izomtalan testek is felüdülést jelentenének.
Ám ilyenek sincsenek közel s távol.
(Megjegyzem, sokkal könnyebb lenne vallomást tenni úgy általában, ha megértő tekintetű, csak nemükben ellenkező, minden más tekintetben készséges ifjak hordanának elé csokoládés bonbonokat.)
Mivel K. Zsuzsa mindösszesen az utolsó kérdésre tudna hitelt érdemlően reagálni, ezért dobnak neki egy barátot: Bizonyítási Kísérletet, közkedvelt nevén BizKist.
Nos, új pajtásunk, BizKis, egy fülledt májusi éjszakán jött világra, este 9 óra tájban. Azért ezt az időpontot választotta, mert általános vélekedés szerint – megjegyzem, Zsuzsánk a legkisebb mértékben sem osztja ezt a nézetet, de az ő véleménye csak akkor számottevő, ha felmerül a „a szatyron található pöttyök száma hányszorosa a pí 19. számjegyének” – a végtelen tér – idő kontinuumnak ez az egyetlen pillanata, mely pontosan felidézi a december 31-ét, mint olyant.
A BizKis, kedveskék, egyfajta utólagos helyszíni szemle.
Igen, Kedveskék, A Helyszínen.
K. Zsuzsa (most 92 –nek szeretné érezni magát, tekintve, hogy az átlagéletkor ettől jócskán elmarad) óriási dilemmával küzd.
Ha lehányja a helyszínt, az hatóság elleni izgatás, ha nem hányja le, az bizonyíték visszatartása.
Mit tegyen? Mit tegyen?
A reklám után kiderül.
Reklám.
(Ide kerülhetne az Ön cégének a neve is, igen szerény javadalmazás fejében: Fontolja meg és hívjon!)
Maga a BizKis, átlagosan kellemes hangulatban telt, Drágáim. Habár nem volt olyan jó, mint a testi kapcsolat + csokoládé + rock’n’roll kombinációja, de a „jajj, felszedtem egy 15 éves srácot kávbojkalapban”-t magasan átugrotta. A végére Zsuzsánk egészen megbarátkozott vele, sőt, fontolgatja, hogy létrehoz számára egy fészbukk – profilt. (Nem a 15 éves srácnak kávbojkalapban. )
K. Zsusza kedvéért ugyanis egy egész utcát (jó-jó, csak kétsávos utcát, de akkor is utca!) zártak mindezidáig bujkáló, szépséges rendőrifjak (igaz, ruhában – ez sokat levont az akció értékéből…) és kiválóan egész portfóliója készült minden elképzelhető irányból és szögből.
Habár egyes esetekben feneke sajnos minden bizonnyal elfoglalta a képtér nettó 80%-át, azért többnyire igyekezett előnyösen pozicionálni magát. Sminkje natúr, lágy szellő lengedez, elterelt járművek kipufogógőze száll. Valószínűleg divatba fogja hozni a „Pózolj zebrával”, „Pózolj autóhorpadással”, „Pózolj kátyúval”, „Pózolj útpadkával” fogalmakat, a munkahelyi nagyszerű „Pózolj komposzttal” után.
Ez egy üstökösként felívelő karrier kezdete, Kedveskéim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése