Tartalom vagy Forma

Kedveskéim!

Mai csudás, rekedt és erőlködve optimistán madárcsicsergős, csak minimális (illetve hivatalosabb vasúti szakszóval élve: csekély) gonddal felhőzött napunk estéjén a lábbelik - főleg a női lábbelik, hogy pontosak legyünk, Kedveskék, melyek a látszat és az álnokul terjesztett tévhitek ellenére mindösszesen kettő darab csoportba sorolhatók könnyedén, de erről alant hamarost – kérdését járjuk körbe. (Ó, igen, ismételten egy gyenge szóvicc, hasonló azokhoz, amelyeket harmadvonalbeli, magukat egyetlen kósza művelődésközpontból történő, időhúzási célt szolgáló tévéközvetítés folytán menő sztendápposnak képzelő, negyvenes, kopaszodó férfiak a kocsmában lihhentenek be másfél pohár sör után a haverjaik beszélgetésébe ostobán vigyorogva, miközben a társaság többi tagja kényszeredett mosollyal álcázott gyilkossági gondolatokat fontolgat egy alátét, egy kerek üveg hamutál, egy letört dartsnyílfarokvég - ez elég hivatalosan hangzott, hogy még engem is meggyőzzön, habár szívem mélyén motoszkál cseppnyi kétség, de fittyet neki, mint olyan -, valamint további hasznos, kézközelben hányódó tárgyak aktív közreműködésével.) Nos, Kedveskék, ez a kettő csoport (ha lemaradtatok volna, tessék bátran visszagörgetni, én jólelkűen mindenkit megvárok itt, úgy ám….) a Tartalom és a Forma. (Figyeljetek, Gyerekek, életünk minden területén lesnek ránk orvul ők.) A Forma Cipők gyönyörűségesek, mindazonáltal már a rájuk vetett egyetlen rövid oldalpillantás is a legkínzóbb lábfájásokat idézik elő a beavatottaknál (akik egyetlenegyszer is táncoltak végig hősiesen összeszorított foggal koncertet egy fél számmal kisebb, a lábfejet amorf szögben kicsi gombóccá torzító, 6 ponton felgyűrődött bélésű, ironikusan cipellőnek keresztelt korai inkvizíciós eszközben annak tudatában, hogy a hazaindulás sem hozhat enyhet, mert jó eséllyel 15 perc séta követi, s akik mégis kéjes iszonnyal borzonganak emlékeiket felidézvén), míg a Tartalom Cipők, Drágáim, a kényelmes, hasznavehető, illetőleg időnként vízálló, mindeközben rettenetes küllemű barátaink, ugyanis valamely titokzatos okból e két halmaz közt nincsen átfedés. Soha nincs. Miért, ó, miért? Nyilván mindahányan ismerjük ezt a problémakört, bár abban is egészen biztos vagyok, hogy a népesség legalább fele abszolút nem tekinti gondnak. Ők azok, akik a könnyed szellő hátán kacagó pillangóként libbennek tova, miközben mi, Forma-rajongók és megszállottak, cipőboltok előtt tipródunk órákig, skizoid társalgásba bonyolódva saját magunkkal, időnként egy-egy – mások számára is hallható nyögést hallatva, különösen akkor, ha a kirakat piszkos üvegén át, a befelé néző árcédula ellenére megkívánt lábbeli PONTOSAN UGYANOLYAN színű és anyagú, mint a szintén nagy dilemmák árán megkaparintott  táskánk (mely – mit tesz a véletlen – velünk hasznoskodik épp), ámde talpa derűs becslések alapján is 72%-osan lejt, orrába pedig talán egy papírlapot lehetne belepasszírozni, nem pedig térbeli lábujjakat.

Itt tartom fontosnak elmondani, Kedveskéim, hogy parttalan vitába torkollik majdan, ha elménckedve, képzelt felsőbbrendűségetek tudatában, tettetett aggodalommal megkérdezitek: - Miért vetted meg, ha tudtad, hogy kényelmetlen?, ugyanis van rá válaszom. Mert szép.

És mert ha csak Tartalom Cipőim lennének, ez a bejegyzés meg sem született volna, az emberiség és a többiek nagy bánatára.

Tehát a Forma Cipők. Ahhh. Az őket jellemző, nem egyszerűen magas és a legkevésbé sem stabil sarkak még azok számára is könnyeden veszélyek hordozóivá válhatnak, akiknek lábfejük autó által szilánkokra zúzva nem lett, s ebből kifolyólag mentesek minden gyötrelemtől és szenvedéstől.

Az első, főként nagyvárosokban leselkedő veszély a metró mozgólépcsője, melynek fokait furmányosan akkorára tervezték a szemtelen, s az államvizsgán érezhetően éppcsakhogy átsunnyogott mérnökifjak, hogy kellemdús, frissen renovált sarkaink legjava beleszoruljon, amit az ember lánya pusztán abban a pillanatban észlel, mikor kecses mozdulattal, az orkán jellegű légáramlattól tépett szupermodellnek érezvén magát, lépne le sikkesen, de csak ki sikerül, s cipője, miképp Hamupipőkének, árulkodón a lépcsővégre akadva hencsergőzik a fogaskerekek kétségbeesett nyöszörgésétől kísérten.

Tanulság, Kedveskéim, hogy Kedves Cipőfeladó Hercegek csak a mesében léteznek, senki sem térdeplend elibénk, áhítattal nyújtva felénk segítő kezét és részben királyságát koronával, ó nem, erre ne is várjatok. Helyette fél instabil lábon egyensúlyozva, a messzire szaladó korlátra rettegve támaszkodva, néhány nyerítő tizenéves heves érdeklődésétől övezetten (már nem tisztelik a kort sem!!) kell kikanalaznunk egyre rozzantabb és piszkosabb öltözékdarabunkat a keservesen surrogó lapok közül, az egész állomás megbénul és nyálcsorgatva bámul, néhányan kameráznak, de a hab a tortán, hogy egyértelműen szoknyában vagyunk, mely előrehajoltunkban ügyesen felszakad derékig vagy nemes egyszerűséggel nyakunkba hajtódik az ellenszélben. (Ha az utóbbi, legalább az arcunk nem lesz felismerhető a jutubon. Az élet apró örömei.) S ha mindez nem lenne elég, a hirtelen rángatástól frissen javított cipősarkunk ragasztója avagy szegecse elenged, s az őt ért különféle erőhatások okán huncutul, s előzetes egyeztetések nélkül kilövell, szép ívben suhanva egyenest neki egy kisebbfajta utas halántékának, halk „ting!” után megpihenve annak bevásárlószatyrában a kelkáposzták közt. Szeretném visszakérni, de esélytelen.

De hibás következtetés lenne azt állítani, hogy csak a mozgásban lévő lépcsők potenciális veszélyforrások. Nem. Hősnőnk, Zsuzsa mozgásképtelen grádicson (ezért a szóért külön köszönet illeti Benedek Eleket) is bajba kerül. Egy szép téli napon (akkor még szép téli volt, mert nem tudtuk, hogy tavasz helyett is az lesz, de a jelenlegi események fényében már undok, gonosz) kedvencünk az Ándörgránd Fír (remélem, magukra ismernek, s a reklám miatt megjutalmaznak néminemű belépővel J ) nevű műintézmény felé vette az irányt, mivel információt szomjazott nyitvatartásról, miegymásról. Megérkezvén, kedélyesen elcsevegett a szimpatikus ifjúval bévül, majd szórólapot elmarván, az ajtó felé vette az irányt, melyet nagystílűen kinyitott... s küszöbre figyelmet sem fordítva számottevő lendülettel kizuhant az ajtón, két lábát ügyesen az ajtón belül hagyva. Valószínűleg hevesen káromkodott, stresszhelyzetben szokása neki, míg benti fiú meglepetten csuklani kezdett, hogy álcázza feltörő kacagását. Zsuzsánk még mindig a lépcső aljában fekve lassan maga után húzta a lábát, ezután nagy százalékban amortizálódott csizmája miatt csak négykézláb mert felmenni az utcaszintre. (Keresve sem találhatnánk jobb reklámot egy horrorlabirintusnak, Kedveskéim, reményeim szerint ezt ők is felismerik hamarost.) Észleli, hogy tenyere csupa vér, a földön fetrengve felsikolt, de rájön kisvártatva eszesen, hogy csak a dekorfestéket tépte le s tette magáévá.

Nem hinnénk ugyan, de mindezen akadályokat hatványozza, ha a sorsot kihívva magunk ellen, szinte öntelten, a veszéllyel dacolva fémsarkat tetetünk a cipőnkre a műanyag helyett. A fém tudvalevőleg sokkalta tartósabb, és legalább 75527456-szor csúszósabb bármiféle felületen. Sajnos mikor világunk egyébként is ingatag (találunk itt némi kapcsolódási pontot az alkohollal, úgy tűnik), nem segít a fémsarok. Ez az örök tanulság, Kedveskéim, illetve az, hogy SOHA ne bízz idegen, szemtelenül fiatal (viszonyítás kérdése persze), enyhén illuminált ifjoncban egy koncert alatt, aki förgetni kíván téged a vad rákkenroll tánc hevében, ha tenmagad már az erőst italosnál is részegebb vagy kissé, elméd duhaj, s piskótalábadon kopott fémsarok, mert egy óriás zuhanás lesz a vége a színpad előtt, rántva mindent s két másik embert a parkettra, ahol fekve magyarázkodhatsz már, hogy a katasztrófát a siheder nyeglesége idézte elő, mikoron azt képzelte csalfán, hogy meg tud tartani ingatag bruttó 53 kilót, s felsegítened is neked kell, mert ő heverészne tovább otthonosan a sörpatakban s üvegcserepekben, melyek arra figyelmeztetnek, hogy valaki a közönségből bosszút forral, így ideje bűbájosságod romjain sikkesen a mosdóba csámpázni trampliból kifinomult nővé igazítás céljából, és addig nem jönni elő, míg valamely személy nálad is jobban fel nem hívja magára a figyelmet.

De a legeslegutolsó dolog, amitől óvakodni kell, ha bármely lábbeli dobozában eme rejtélyes feliratot találod:

További táfukozato a cobman

Mernf kelten mtallo

(Megdöbbentő tény, hogy édesapám, aki kettő darab Tartalom Cipő híve évek hosszú sora óta, rezzenéstelen arccal, szinte félvállról lefordította nekem ezt a pokoli szöveget. Gyanakodva néztem rá. Talán kínai? Statisztikailag lehet.)

Láthatjátok, hogy számtalan veszély leselkedik a sarkon túl. J (Uhh, ez elég gyenge eresztés a végére. Azért köszönöm.)

Visszaolvasva rájöttem, hogy vesztemet állandóan férfiak okozzák. J