Kedveskék!
Közkívánatra telefonszámot (és egyben szolgáltatót, juhú, reklám helye) váltottam. (Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy új telefonom még mindig a nagyon butánál csak egyetlen fokozattal okosabb, ámde van benne zebrahátas háttérkép. :D )
Ennek a hihetetlen és nagyszerű eseménynek a következményeképp végleg megtudhatjuk, hogy igaz-e az az állítás, miszerint nekem teljesen mindegy, miféle készüléket használok, mert igazából az agyamból hullámokban kilökődő káros sugárzás blokkolja a környezetemben lévő összes elektromos készülék kimenő jelét.
Jelentem: eddig úgy tűnik, nem, bár ez még nyilván csak a kezdeti eufória.
Mai nagy élményem ezzel kapcsolatban, hogy sikerült HELYVÁLTOZTATÓ MOZGÁS KÖZBEN is telefonálnom, szemben a korábban általános "ó-ezen-a-ponton-véletlenül-van-térerőm-így-hihetetlen-pózokban-lemeredve-meg-kell-állnom-a-beszélgetés-végéig"-gel. És - bár ez a lehetőség még mindig utópisztikus magasságokba vész, ma a metróban is le tudtam bonyolítani egy beszélgetést.
Örvendjünk mind, feleim.
Habár üröm az örömben, hogy eztán fény derülhet arra, hogy a "nincs-térerőm-nem-hallak" - szöveg valójában csak leplezésére szolgált általános kommunikációs hiányosságaimnak és enyhe mizantrópiámnak, kiváló lehetőséget biztosítván arra, hogy telefonomat fülemtől kissé eltartva és légben meglengetve bontsam a vonalat. :D
Privát üzenetben jelezhetitek, amennyiben szomjúhozzátok új számom ismeretét.
Közkívánatra telefonszámot (és egyben szolgáltatót, juhú, reklám helye) váltottam. (Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy új telefonom még mindig a nagyon butánál csak egyetlen fokozattal okosabb, ámde van benne zebrahátas háttérkép. :D )
Ennek a hihetetlen és nagyszerű eseménynek a következményeképp végleg megtudhatjuk, hogy igaz-e az az állítás, miszerint nekem teljesen mindegy, miféle készüléket használok, mert igazából az agyamból hullámokban kilökődő káros sugárzás blokkolja a környezetemben lévő összes elektromos készülék kimenő jelét.
Jelentem: eddig úgy tűnik, nem, bár ez még nyilván csak a kezdeti eufória.
Mai nagy élményem ezzel kapcsolatban, hogy sikerült HELYVÁLTOZTATÓ MOZGÁS KÖZBEN is telefonálnom, szemben a korábban általános "ó-ezen-a-ponton-véletlenül-van-térerőm-így-hihetetlen-pózokban-lemeredve-meg-kell-állnom-a-beszélgetés-végéig"-gel. És - bár ez a lehetőség még mindig utópisztikus magasságokba vész, ma a metróban is le tudtam bonyolítani egy beszélgetést.
Örvendjünk mind, feleim.
Habár üröm az örömben, hogy eztán fény derülhet arra, hogy a "nincs-térerőm-nem-hallak" - szöveg valójában csak leplezésére szolgált általános kommunikációs hiányosságaimnak és enyhe mizantrópiámnak, kiváló lehetőséget biztosítván arra, hogy telefonomat fülemtől kissé eltartva és légben meglengetve bontsam a vonalat. :D
Privát üzenetben jelezhetitek, amennyiben szomjúhozzátok új számom ismeretét.
Kedveskék!
Már akkor sejthettem volna, hogy új telefonom egyenest a pokolból érkezett, mikor a tőlem ránézésre alig 3 évvel fiatalabb, még nem is pelyhedző állú siheder (úgynevezett eladófiú) pofátlanul „csókolom”-ot köszönt nekem, aki teljes eleganciámban, majdhogynem fényképeszek hadától környezve belibegtem az árutérbe, bizonyítván, amit már eddig is sejtettem, hogy 25 év felett a legnagyobb erőfeszítések árán is csak erős negyvenesnek néz ki az ember lánya, jelesül én.
Sajnos a kor miatt egyre tompább agyam nem ismerhette fel, hogy micsoda baljóslatú események setét előjele ez.
Szinte Hitchcockhoz méltó rémtörténet következik, melynek címe.....
…...(a gyengébb idegzetűek most még sértetlenül abbahagyhatják)...
GYILKOS KÉSZÜLÉK
(Ide kéretik bevágni egy idegborzoló hegedűfutamot, némi ajtónyikorgást és gyerekzsivajt.)
Történetünk éjszaka játszódik. Hősnőnk, K. Zsuzsa (aki sötétben viszonylag kortalannak látszik) gyanútlanul baktat fel a lépcsőn a galériára. (Mindig gyanútlan, innen lehet tudni, hogy hamarost el fog hullani.) Ki akarja kapcsolni új barátját, a butatelefont, mikor az teljesen váratlanul, ámde annál nagyobb hangerővel megszólal és fenyegetően vartyog valamit egy olyan idegen nyelven, amelyben némi világleigázási motívumot lehet felismerni. Zsuzsánk szívből sikít egy roppant hatásosat (messze túltesz az ötéves, könnyen elásható gyermekeken) és reflexszerűen hátralép, minél távolabb akarván kerülni az ördögi szerkezettől. Elfelejti viszont, hogy épp egy lépcsőfokon áll, mely alatt a nagy semmi tátong (néminemű kosszal hintve). Szép ívben zuhan (ebben óriás gyakorlata van már) és röptét csak a lépcsőfordulóban gondosan elhelyezett diszperzites vödör állítja meg. (Itt hálát a sorsnak és tettestársainak, hogy ennyire lusta, mert ha korábbi szándéka szerint már rendeltetési helyére szállította volna az életmentő vödröt, valószínűsíthetőn az ebédlőasztal alatt végzi.) A becsapódástól eláll a lélegzete, így a sikoltás tompa nyögéssé szelídül. (Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy élete párja sem a frankensteini telefonra, sem a szívszaggató sikolyra, sem pedig az esés keltette robajlásra nem ébredt fel, mindennemű aggódás nélkül horkolt a falnak fordulva.)
Zsuzsánk már újságcímeket vizionál: „Gyanús körülmények között elhunyt otthonában K. Zsuzsa (26+); élettársa azt állítja, nem tud semmiről; a rendőrség őt gyanúsítja”.
Eme drámai pillanatban, sajgó farokcsonttal, kellemesen zsizsegő koponyabelsővel, még mindig a vödrön heverve félig, lábai pedig élettel összeegyeztethetetlen szögben az alsó lépcsőfokon szétterülve; hősnőnk rápillant a továbbra is kezében tartott telefonra, minden bajok legfőbb okozójára, melynek kijelzőjén felfoghatatlan gonoszságú kiírás villog:
„Megtanítja a hangfelismerést?
Igen
Most nem
Soha”
Zsuzsánk újra sikoltana, de már a dühtől, ám levegő híján (úgy is mondhatnánk, hogy „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik”, kopirájt báj Arany János :) ) csak hápogni bír. Óriás lélekjelenléttel rányom arra, hogy „SOHA”, és általánosságban véve csúnyákat gondol mind a korábban már említett, ám teljességgel érdektelen eladófiúról, mind pedig a rosszindulatú, gyilkos szándékú telefongyártó cégekről, akik undok módon összeesküvést szőttek a megszállt készülékek gyártása, majd azok eladása folytán bekövetkezett tömeges halálesetek utáni totális hatalomátvételre.
Zsuzsánk felkecmereg (ebben ismét segítségére van pajtásunk, a vödör, amely azért is kedvenc, mert egyetlen alkatrész vagy chip vagy beszédfunkció nincsen őbenne és ténylegesen butább, mint hősnőnk), majd elábrándozik, hogy mily csudás lenne, hogy ahelyett, hogy telefonokat kell tanítania beszélni, egy szubtrópusi szigeten, néhány olajos testű, enyhén gerontofil hajlamú ifjonctól övezve eleddig ismeretlen fajú, röpképtelen óriásmadarak egyedeit fojtaná meg puszta kézzel.
Habár az ellene irányuló első merényletet (melyet rettegett gépezete tervelt ki) sikeresen meghiúsította (meg kell jegyeznünk, hogy egy hajszálon – amit jelen esetben egy vödör képvisel sikeresen – múlt), nem tudhatjuk, mikor jön a következő.
Telefonját éjszakára mindenesetre biztonságos távolba helyezi eztán.
:D
Már akkor sejthettem volna, hogy új telefonom egyenest a pokolból érkezett, mikor a tőlem ránézésre alig 3 évvel fiatalabb, még nem is pelyhedző állú siheder (úgynevezett eladófiú) pofátlanul „csókolom”-ot köszönt nekem, aki teljes eleganciámban, majdhogynem fényképeszek hadától környezve belibegtem az árutérbe, bizonyítván, amit már eddig is sejtettem, hogy 25 év felett a legnagyobb erőfeszítések árán is csak erős negyvenesnek néz ki az ember lánya, jelesül én.
Sajnos a kor miatt egyre tompább agyam nem ismerhette fel, hogy micsoda baljóslatú események setét előjele ez.
Szinte Hitchcockhoz méltó rémtörténet következik, melynek címe.....
…...(a gyengébb idegzetűek most még sértetlenül abbahagyhatják)...
GYILKOS KÉSZÜLÉK
(Ide kéretik bevágni egy idegborzoló hegedűfutamot, némi ajtónyikorgást és gyerekzsivajt.)
Történetünk éjszaka játszódik. Hősnőnk, K. Zsuzsa (aki sötétben viszonylag kortalannak látszik) gyanútlanul baktat fel a lépcsőn a galériára. (Mindig gyanútlan, innen lehet tudni, hogy hamarost el fog hullani.) Ki akarja kapcsolni új barátját, a butatelefont, mikor az teljesen váratlanul, ámde annál nagyobb hangerővel megszólal és fenyegetően vartyog valamit egy olyan idegen nyelven, amelyben némi világleigázási motívumot lehet felismerni. Zsuzsánk szívből sikít egy roppant hatásosat (messze túltesz az ötéves, könnyen elásható gyermekeken) és reflexszerűen hátralép, minél távolabb akarván kerülni az ördögi szerkezettől. Elfelejti viszont, hogy épp egy lépcsőfokon áll, mely alatt a nagy semmi tátong (néminemű kosszal hintve). Szép ívben zuhan (ebben óriás gyakorlata van már) és röptét csak a lépcsőfordulóban gondosan elhelyezett diszperzites vödör állítja meg. (Itt hálát a sorsnak és tettestársainak, hogy ennyire lusta, mert ha korábbi szándéka szerint már rendeltetési helyére szállította volna az életmentő vödröt, valószínűsíthetőn az ebédlőasztal alatt végzi.) A becsapódástól eláll a lélegzete, így a sikoltás tompa nyögéssé szelídül. (Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy élete párja sem a frankensteini telefonra, sem a szívszaggató sikolyra, sem pedig az esés keltette robajlásra nem ébredt fel, mindennemű aggódás nélkül horkolt a falnak fordulva.)
Zsuzsánk már újságcímeket vizionál: „Gyanús körülmények között elhunyt otthonában K. Zsuzsa (26+); élettársa azt állítja, nem tud semmiről; a rendőrség őt gyanúsítja”.
Eme drámai pillanatban, sajgó farokcsonttal, kellemesen zsizsegő koponyabelsővel, még mindig a vödrön heverve félig, lábai pedig élettel összeegyeztethetetlen szögben az alsó lépcsőfokon szétterülve; hősnőnk rápillant a továbbra is kezében tartott telefonra, minden bajok legfőbb okozójára, melynek kijelzőjén felfoghatatlan gonoszságú kiírás villog:
„Megtanítja a hangfelismerést?
Igen
Most nem
Soha”
Zsuzsánk újra sikoltana, de már a dühtől, ám levegő híján (úgy is mondhatnánk, hogy „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik”, kopirájt báj Arany János :) ) csak hápogni bír. Óriás lélekjelenléttel rányom arra, hogy „SOHA”, és általánosságban véve csúnyákat gondol mind a korábban már említett, ám teljességgel érdektelen eladófiúról, mind pedig a rosszindulatú, gyilkos szándékú telefongyártó cégekről, akik undok módon összeesküvést szőttek a megszállt készülékek gyártása, majd azok eladása folytán bekövetkezett tömeges halálesetek utáni totális hatalomátvételre.
Zsuzsánk felkecmereg (ebben ismét segítségére van pajtásunk, a vödör, amely azért is kedvenc, mert egyetlen alkatrész vagy chip vagy beszédfunkció nincsen őbenne és ténylegesen butább, mint hősnőnk), majd elábrándozik, hogy mily csudás lenne, hogy ahelyett, hogy telefonokat kell tanítania beszélni, egy szubtrópusi szigeten, néhány olajos testű, enyhén gerontofil hajlamú ifjonctól övezve eleddig ismeretlen fajú, röpképtelen óriásmadarak egyedeit fojtaná meg puszta kézzel.
Habár az ellene irányuló első merényletet (melyet rettegett gépezete tervelt ki) sikeresen meghiúsította (meg kell jegyeznünk, hogy egy hajszálon – amit jelen esetben egy vödör képvisel sikeresen – múlt), nem tudhatjuk, mikor jön a következő.
Telefonját éjszakára mindenesetre biztonságos távolba helyezi eztán.
:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése